Beismerte, hogy ő tette

Beismerte, hogy ő tette

P. László ölte meg Bándy KatátA huszonhat éves P. László megalapozottan gyanúsítható Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával. A férfi nem tagad, sőt, már beismerő vallomást is tett.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap elfogott és őrizetbe vett egy huszonhat éves, magyar állampolgárságú férfit, aki “megalapozottan gyanúsítható a Bándy Kata sérelmére elkövetett emberöléssel” – olvasható a police.hu oldalon. Közölték, a gyanúsítottat kihallgatták, beismerő vallomást tett. Ugyanakkor a rendőrség továbbra is nagy erőkkel folytatja a nyomozást. 

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a bűncselekmény valamennyi körülményének tisztázását követően tart sajtótájékoztatót. Az MTI magát megnevezni nem kívánó rendőrségi forrásból hétfő kora hajnalban úgy értesült, több embert fogott el a rendőrség Bándy Kata meggyilkolása miatt. Vasárnap éjfél után nem sokkal több hírportál is beszámolt arról, hogy a gyilkosság áldozata, Bándy Kata édesanyja a facebookon közölte: “megvan a tettes”. Bándy Kata holttestére, eltűnése után négy nappal egy férfi bukkant rá múlt szerda délután Pécsen, a Délibáb utcában, egy bokros területen. Hatala József országos rendőrfőkapitány szerdán egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki segít elfogni a pécsi rendőrségi pszichológus gyilkosát.