Befejeződött a szavazás

Befejeződött a szavazás

Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3176 településén kialakított 10 386 szavazókörben a vasárnap tartott országgyűlési választáson. Azok a szavazni akarók, akik már a sorban állnak, még leadhatják voksukat.

Idén több szavazókörben hosszú sorok álltak, mindenekelőtt az átjelentkezők nagy száma miatt. Amíg valamennyi szavazókör be nem zár, addig nem indulhat el az előzetes eredmény közlése a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalán sem. A szavazókörök bezárása után a szavazatszámláló bizottságok hozzákezdhetnek a voksok szétválogatásához és összeszámlálásához.

A szavazatszámláló bizottságoknak először több adminisztratív feladatot el kell végezniük, mielőtt az urnákat felbonthatnák: összecsomagolják az elrontott és fel nem használt szavazólapokat, és jegyzőkönyvben rögzítik a szavazáson megjelentek számát. Csak ezek után bonthatják fel az urnákat. A bizottságoknak ellenőrizniük kell, hogy az urnák sértetlenek-e, ha nem, akkor ezt rögzíteniük kell a rendkívüli események jegyzőkönyvében. (A bizottság dönt arról, hogy – az eset körülményeit is figyelembe véve – az urna sérülését figyelmen kívül hagyva belekeveri annak tartalmát a többi szavazólap közé, vagy a sérült urnát nem bontja fel.) Először a mozgóurnát bontják fel, megkeresik benne az ellenőrző lapot, ha az nincs benne, az urnában lévő összes szavazólap érvénytelen. Ezután felbontják a szavazóhelyiségben használt urnákat, és azok tartalmát összekeverik a mozgóurnák tartalmával. Felbontják a borítékokat, kiveszik a szavazólapokat, és különválogatják az egyéni, pártlistás és nemzetiségi szavazólapokat.

A bizottság jelöltenként és listánként külön-külön megszámlálja a szavazatokat, kötegeli és a kötegre jelöltenként/listánként külön-külön ráírja az érvényes szavazatok számát. A bizottság külön csomagolja azokat a szavazólapokat, amelyeken nincs pecsét. A szavazólapok hátoldalára ráírják, hogy a bélyegzőlenyomat hiánya miatt érvénytelenek, majd kötegelik és a rendkívüli események jegyzőkönyvében rögzítik az ilyen szavazólapok számát, de ezt a szavazóköri jegyzőkönyvben nem kell feltüntetni.

Külön csoportba teszik a lebélyegzett, de érvénytelen szavazatokat (amelyeken egyetlen körben sincs, illetve több körben van x vagy + jel, kiesett jelölt neve mellett szerepel a szavazat, vagy a választópolgár ceruzát használt). Érvényesnek fogadják el azt a szavazatot, amelyen egy körben van tollal írt x vagy + jel. A szavazatszámláló bizottság a szavazatokat minden esetben legalább kétszer számolja meg. Az ismételt számlálást addig folytatja, amíg annak eredménye valamely megelőző számlálás eredményével azonos nem lesz.

A szavazatszámláló bizottság jegyzőkönyvvezetője a szavazatok első összeszámlálásának eredményéről haladéktalanul adatlapot állít ki, amelyet telefonon, telefaxon vagy az adatlapok szállításával azonnal továbbít a helyi választási irodához, amely haladéktalanul rögzíti azokat az informatikai rendszerben. A szavazatszámláló bizottság a szavazatok megszámlálása után megállapítja a választás szavazóköri eredményét, a szavazatok összeszámlálásáról és a szavazóköri eredmény megállapításáról jegyzőkönyvet állít ki.

Azt követően, hogy a szavazatszámláló bizottság már megállapította a szavazókörben a szavazás eredményét, a szavazatok újraszámlálására csak jogorvoslati eljárás keretében van lehetőség, és arra kizárólag a jogorvoslatot elbíráló szerv jogosult. A szavazatszámláló bizottság a jegyzőkönyveket, választási iratokat, nyomtatványokat és szavazólapokat – az urnával együtt – haladéktalanul a helyi választási irodához szállítja.

Lesz azonban 106 szavazókör, ahol nem bontják fel vasárnap este az urnákat, ezek “megvárják” a külképviseleteken, illetve a más magyarországi településeken leadott (átjelentkezők által leadott) szavazatokat. Az “utazó” voksokat a választás utáni szombaton keverik bele ennek a 106 szavazókörnek az urnáiba. Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság a jegyzőkönyvek alapján összesíti a szavazatokat, és állapítja meg a választás eredményét.