A Mátra új libegõje az átadás napján Gyöngyössolymos közelében 2019. május 10-én, fotó: Komka Péter/MTI

Átadták a Mátra első libegőjét

Átadták a Mátra első libegőjét

A szerkezet Mátrafüred-Sástót köti össze az Oxygen Adrenalin Parkkal.

Palik Tibor, az Oxygen Adrenalin Parkot üzemeltető kft. ügyvezetője azt mondta, hogy

a mintegy 200 millió forintos fejlesztés az előkészítéssel együtt négy évet vett igénybe, és előzetes számításaik szerint 8-10 év alatt térül meg.

A vállalkozás saját finanszírozásában építette meg a libegőt, mely 438 méteres távolságot és 50 méter szintemelkedést áthidalva egyszerre 124 személy szállítására alkalmas – tette hozzá.  A felvonó különlegessége, hogy a kötélzet és a talaj között mért legnagyobb magassága a szokásos 13-14 méterhez képest egy rövidebb szakaszon eléri a 17 métert.

fotó: Komka Péter/MTI

Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, a beruházás helyszíne, az Oxygen Adrenalin Park olyan, mint maga a Mátra:, vendégszerető, szép, harmonikus, izgalmas és erős. A fejlesztést megálmodó és végrehajtó tulajdonos munkája arra biztat mindenkit, hogy

“az álmainkról nem szabad letennünk, azok megvalósíthatók, és ezzel másoknak is örömet szerzünk”

– fogalmazott.

fotó: Komka Péter/MTI

Hiesz György, Gyöngyös polgármestere az eseményen felidézte, a mátrai turizmus az 1990-es években a szakszervezeti üdülés visszaszorulásával, a szállodák privatizálása idején érte el mélypontját. A fejlesztések a kékestetői sípálya korszerűsítésével kezdődtek egy évtizeddel később.

“A következő meghatározó lépés ezen az úton a Mátra és Bükk kiemelt turisztikai régióvá nyilvánításáról szóló, régen várt döntés meghozatala lesz, mely újabb jelentős forrásokat nyithat meg e vidék számára”

– húzta alá.

Kapcsolódó cikkek