illusztráció

Átadták a felújított első világháborús katonatemetőt Fehérváron

Átadták a felújított első világháborús katonatemetőt Fehérváron

Átadták a felújított első világháborús Szentlélek Katonatemetőt Székesfehérváron pénteken.

Az ünnepélyes átadáson Benkő Tibor honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a katonák megbecsülése, az emlékezés rájuk nem mehet feledésbe. A felújított temetőben is megférnek egymás mellett, békességben azok a katonák, akik nem biztos, hogy egy oldalon, vagy egy cél érdekében áldozták életüket – jegyezte meg.

A miniszter kiemelte, hogy Fehérvárnak egykoron három ezrede volt: a császári és királyi 69-es, a császári és királyi 11-es huszárezred és a város háziezrede, a 17-es. “Székesfehérvár mindig is katonaváros volt, s marad a jövőben is, mert az a célunk” – mondta.

Benkő Tibor országosan is példaértékűnek nevezte a Szentlélek Katonatemető felújítását, majd azt kérte a várostól, hogy ápolják a katonák emlékét, mert rászolgáltak, hiszen az életüket adták a hazáért.

A tárcavezető szerint a katonatemetőknek a múlt és a jelen mellett a jövőt is szolgálniuk kell. Úgy fogalmazott: emlékeztetniük kell mindenkit a háborúkra, hogy “gyermekeink, unokáink, ükunokáink ne jussanak hasonló sorsra, mint az itteni temetőben nyugvók”.

Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára rámutatott: a nagy háború után száz évvel, sok évtized adósságát törlesztő határozatában a kormány kétmilliárd forintot biztosított arra, hogy a mai Magyarország területén – első ütemben – az első világháború hőseinek emlékművei és hadisírjai megújuljanak. Köszönetet mondott Simicskó István volt és Benkő Tibor jelenlegi honvédelmi miniszternek, hogy mindvégig támogatták ezt a munkát, valamint Kovács Vilmos ezredesnek, a Hadtörténeti Múzeum parancsnokának és munkatársainak, hogy példásan végrehajtják a kormány határozatát.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy az elesett katonákra emlékezve gondolni kell a katonák családjaira is. Távolinak tűnik a száz éve véget ért háború, de a ma emberének nagyszüleiről vagy dédszüleiről van szó – tette hozzá.
Utalt arra, hogy Székesfehérvár történelméhez hozzátartoztak a katonaemberek és katonacsaládok, ezért – mint mondta – az itt élőknek különös felelősségük a katonasírok ápolása, az elesettek emlékének megőrzése.

A sajtóanyag szerint az elmúlt két évben 270 település 335 temetője újult meg. Ezekben több mint 24 ezer hadisírt, 219 emlékművet újítottak fel.

Székesfehérváron 23 millió forintból hat temető újult meg. Az Izraelita Temetőben 15 hadisír és egy hősi emlékmű, a Rác Temetőben 32 “sisakos” hadisír, a Hosszú és a Csutora Temetőben kettő-kettő, a Sóstói Római Katolikus Temetőben egy hősi síremlék újult meg. A Szentlélek Katonaletemetőben helyreállították a hősi emlékművet, a feszületet és a 10-es huszárok emlékművét, több mint 643 hadisírt, a parcellák melletti információs táblákat, és megújulhatott a temető környezete is.

Kapcsolódó cikkek