A Mercedes-Benz lett a legvonzóbb hazai munkáltató

A Mercedes-Benz lett a legvonzóbb hazai munkáltató

Ismét egy autógyár, ezúttal a Mercedes-Benz lett a legvonzóbb hazai munkáltató a magyar munkavállalók értékelése szerint. Ezt közölte kedden a Randstad Hungary. 

A Randstad Employer Brand Research 2018 felmérés eredményei alapján ötödik alkalommal adták át a legvonzóbb vállalatoknak járó díjakat. A lista élén az előző évben második helyezett Mercedes-Benz végzett, az Audi Hungaria pedig elnyerte a legvonzóbb munkáltatónak járó nívódíjat, ami azt a vállalatot illeti meg, amely öt év alatt három alkalommal is a toplista élére került.

A Mercedes-Benz mögött a dobogó második fokára idén a tavalyi negyedik helyezett IBM léphetett fel, míg a bronzérmes – az IBM-hez hasonlóan szintén két helyet javító – Bosch lett. 

A szektorok versenyében a telekommunikáció végzett az élen (a munkavállalók 42 százaléka helyezkedne el szívesen az iparágban), megelőzve a tavalyi győztes gyógyszer- és vegyipart. A dobogó harmadik fokát a szolgáltatások foglalják el. A legnagyobbat a pénzügyi szektor lépett előre, az előző évi 31 százalékkal szemben a munkavállalók 36 százaléka helyezkedne el szívesen ezen a területen.

A munkahelyválasztást befolyásoló legfontosabb tíz tényező sorrendje nem változott az előző évhez képest. A listavezetők továbbra is a fizetés (75 százalék), a munkahelyi légkör (64 százalék) és a biztos állás (58 százalék). Ugyanakkor leginkább a kellemes légkör, a rugalmas lehetőségek értékelődtek fel a munkavállalók szemében – állapíották meg a felmérés alapján.