A magyar romastratégia sikere

roma kislány

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma üdvözli a Bizottság közleményének megjelenését, s fontos lépésnek tartja azt az európai stratégia céljainak megvalósítása felé. Örvendetes, hogy a bizottság figyelembe vette a közlemény elkészítésénél hazánk azon javaslatát, amely az országonkénti külön értékelést szorgalmazta.

A Bizottságnál készített elemzés is alátámasztja azt a tényt, hogy hazánk élen jár az integrációban és a kettős mércét alkalmazó hazai és európai véleményformálók álláspontja számos esetben pusztán a negatív hangulatkeltést szolgálja. Vitathatatlan, hogy az uniós keretstratégiához történt hozzájárulásunk a magyar elnökség egyik legnagyobb sikere, elfogadtatása EU-elnökségünk egyik fő prioritása volt. Közleményével a Bizottság elismerte, hogy a szegénység nem kizárólagosan roma ügy, hanem össz-társadalmi probléma. S mint ahogy az integrált oktatás és iskolai szegregáció tárgyában is rámutat a Bizottság a Stratégia látszólag kevésbé fókuszált területeire, hangsúlyoznunk kell, hogy a társadalmi párbeszédben és a komplex programok végrehajtásában is nyomatékosítjuk azokat az elveket, amelyek szövegszerű hiánya kritikára adhat okot.

A keretstratégiában meghatározottak alapján készítette el minden tagország saját nemzeti stratégiáját, ami a korábbiakhoz képest jóval nagyobb mértékben segíti a rászorulókat és komolyan foglalkozik a romák integrációjának ügyével.

Nyilvánvaló, hogy a Stratégiával és a cselekvési tervvel nem oldódik meg egy csapásra az a súlyos válsághelyzet, amelyben vidéken élnek roma- és nem roma magyarok, de éppen ezért fontos eredménynek tartjuk, hogy az elmúlt két évben sikerült felhívni az Európai Unió figyelmét erre a súlyos problémára és a magyar tapasztalatokra is.  Hazánk továbbra is kész aktív szerepet játszani az európai romaintegráció sikeres megvalósításában, valamint a nyugat-balkáni országok számára nyújtott szakmai segítségben. Emellett folytatjuk nemzeti stratégiánk végrehajtását is a dokumentumban lefektetett intézkedési terv szerint. „ írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága.

A Bizottság két konkrét, hazánkban elindított programot emelt ki kiemelt jó gyakorlatként a tagállamok számára.
 
A közlemény említi, hogy Magyarország az Európai Szociális Alap segítségével célzottan roma nőket kíván képzéshez juttatni, “segítve őket a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgálatoknál szerezhető, illetve családsegítő szociális munkásként, közösségfejlesztőként, állásközvetítőként és egészségügyi közvetítőként szükséges gyakorlat megszerzésében.”

A Bizottság így folytatja: “Magyarországon – a szegregált lakókörnyezetben élők társadalmi integrációját elősegítendő – ESZA- és ERFA-források felhasználásával a szociális, közösségi, oktatási, egészségügyi, foglalkoztatási és lakhatási feltételek javítását célzó integrált programokat hajtanak végre. Az érintett közösségek lakói számára nemcsak higiéniai és egyéb szolgáltatásokat nyújtó közösségi központokat létesítenek, hanem lakhatási gondjaikra is próbálnak megoldást találni, például szociális lakáshoz jutás biztosításával.”