Elfogadták a bérajánlásainkat

Elfogadták a bérajánlásainkat

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az OÉT-ben megszületett bérajánlás érvényesítéséről tárgyalt az OÉT munkaadói oldalának szervezeteivel csütörtökön. A megbeszélést követő tájékoztatón Zs. Szőke Zoltán, az OÉT soros elnöke elmondta, azzal fordultak a vállalkozások felé, hogy a bérfejlesztés körüli feszültségre tekintettel, amennyiben erre van fedezet, hozzák előre a bérdöntéseket. Természetesen továbbra is kiemelten fontos a munkahelyek megtartása.

Tavaly december 2-án az OÉT ülésén abban állapodtak meg a felek, hogy az idén a minimálbér 78.000, a garantált bérminimum 94.000 forint lesz, az országos béremelési ajánlás négy és hat százalék közé esik.”Részünkről ezt a vitát lezártnak tekintjük” – jelentette ki Zs. Szőke Zoltán. A négy-hat százalékos bérajánlást, úgy, ahogy ez egyébként a megállapodásban is szerepel 2011-re fogadták el. Az év folyamán az általuk vállaltaknak megfelelően ezt a bérajánlást a versenyszférában is végrehajtják. A bérmegállapodásban foglaltak közül a minimálbérre és a szakmai bérminimumra vonatkozó részek január elsejétől teljesültek a versenyszférában is, a 4-6 százalékos bérfejlesztés úgy, ahogy ez minden évben történni szokott, akár már áprilisban, vagy július elsejétől meg fog valósulni.

A magyar kormány arányos egykulcsos adórendszer bevezetésével egy nagyon határozott lépést tett annak érdekében, hogy a gazdaság a következő időszakban a megfelelő pályára álljon. Három év alatt szeretnék az új adórendszer elemeit beépíteni. A cél, hogy a harmadik év végére mindenki jobban járjon, sőt a mostaninál is lényegesen jobban járjon. Az egykulcsos adórendszer bevezetésével, akár a köz, akár a versenyszférában előfordulhattak olyan esetek, amelyek alapján az a gondolat, hogy senki ne járjon rosszabbul, nem teljesült, ám az a cél, hogy ez a mondat már az első évben is igaz legyen. Ennek érdekében hozták meg a döntést a 4-6 százalékos bérajánlásról az OÉT-ben.

matolcsy györgy

Matolcsy György

“Tisztában vagyunk azzal, hogy a cégek nem feltétlenül január elsején hozzák meg azokat a döntéseket, amelyek arra az adott évre szólnak. Arra kértük a versenyszféra résztvevőit, hogy tekintettel az átmeneti időszakra, a lehetőségükhöz mérten ezt a többlépcsős kiegyenlítést tegyék meg mielőbb” – tette hozzá az államtitkár.

Szerinte igazából 1,9-3,6 százalék közötti valós bérfejlesztés esetében már gyakorlatilag megvalósulhat az, hogy senki ne járjon rosszabbul. Az elmúlt tizenkét évben is az OÉT-ben meghozott bérajánlások kivétel nélkül megvalósultak, visszamenőlegesen mindenképpen. Zs. Szőke Zoltán azt is leszögezte, hogy a munkáltatói oldal a kezdetektől fogva egyetértett azzal, hogy egy egységes tizenhat százalékos szja-kulcsot vezessenek be. Ennek szellemében született meg tavaly december 2-án a megállapodás. A munkáltatói oldalnak az az álláspontja, hogy akkor egy jó megállapodást kötöttek.