„Egy demokrata emlékére, aki nem akart alattvaló lenni”

„Egy demokrata emlékére, aki nem akart alattvaló lenni”

Mesterházy Attila, a párt elnök-frakcióvezetőjeOlyan korban élt, amikor az emberek nem merték kritizálni a hatalmat, nem mertek véleményt formálni, mert az állásukba, a létbiztonságuk elvesztésébe kerülhetett. Olyan korban vállalta fel a demokrácia, a köztársaság, a szabadság iránti elkötelezettségét, amikor ez életveszélyes döntésnek számított. Így látja az MSZP.

„A hatalom az életének elvételével fenyegette, mégsem tört meg, nem engedett az elveiből. Nem kért kegyelmet a megszállóktól, a hatalommal visszaélőktől. Az a hatalom, amely bitófára küldte őt, később megpuhulva azt hirdette, hogy itt demokrácia van, szabadság van, köztársaság van. Látszatintézkedésekkel, műdemokráciával igyekeztek elfedni a diktatúrát. Ma Nagy Imre azért példa számunkra, mert megmutatja, hogy kell észrevenni azt, amikor elveszik a szabadságunkat, elveszik a jogainkat, elveszik a létbiztonságunkat, és ilyenkor nem szabad hallgatni. Nagy Imre az élete árán is ragaszkodott az elveihez. Nagy Imre kivégzésének napja egyben a megbékélés napja Magyarországon. Megbékélni lehet, de fontos emlékezni arra, hogy voltak emberek, akik választottak, hogy leszegett fejű, megtört bábjai lesznek a hatalomnak vagy demokrataként, szabadon élnek tovább. Emlékezzünk Nagy Imrére és a többi hősre, emlékezzünk a példamutatásukra, amely korokon át ad mintát nekünk arra, mit jelent demokratának lenni!” – közölte a baloldali párt.