Végül életfogytiglant kapott

Végül életfogytiglant kapott

Férfi ül a börtönben

A tábla az elsőfokon eljárt Fővárosi Bíróság ítéletét megváltoztatva nem mondta ki bűnösnek a vádlottat volt élettársa, és annak gyermeke megölésében, és emiatt annyiban enyhítette a negyvenöt éves férfi büntetését, hogy feltételes szabadságra bocsátása leghamarabb nem harmincöt, hanem harminc év múlva vizsgálható.

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélettel egyezően bizonyítottnak látta, hogy Balogh Zoltán 2008 májusában, mikor az édesanyjánál lakott, egyszer  azért, hogy pénzt, értékeket raboljon, sísapkában belopódzott szomszédasszonyához, akivel egyébként a család jóban volt és az ágyon ülő nyolcvankét éves nőt féltucatnyi fejére mért nagy erejű baltacsapással leterítette, majd egy párnával megfojtotta. Miután nem talált semmi értékeset, a vádlott üres kézzel távozott.

Bírói kalapács

A vádirat és az elsőfokú bíróság azt is Balogh terhére rótta, hogy 2008 áprilisában nem sokkal azután, hogy élettársa gyermekével elköltözött tőle, az éjszakai órákban rágyújtotta új otthonát, egy faházat, ahol a nő, nyolc éves gyermeke, és új élettársa aludt. Az anya és gyermeke nem tudott kimenekülni a lángok közül, elszenesedett holttestüket az ágyra kuporodva találták meg a tűzoltók. A harmadik sértett, az új élettárs életveszélyes, maradandó sérülésekkel, de túlélte a történteket. Testfelületének nyolcvan-kilencven százalékán másod-harmadfokú égési sérüléseket szenvedett.

A vádlott már a nyomozás során, és később a bíróság előtt is beismerte az idős nő megölését, ám élettársa és fogadott gyermeke ügyében az eljárás során mindvégig következetesen tagadott,  az elsőfokú ítélet ellen pedig e cselekmény kapcsán védőjével együtt fellebbezett. A volt élettárs és gyermeke megölése ügyében a tábla arra az álláspontra jutott, hogy elkövetője lehetett a vádlott is, de lehetett más is, a bíróság rendelkezésére álló tények alapján ez nem állapítható meg minden kétséget kizáróan.

Bilincsben egy férfi

A szerdai másodfokú határozat szóbeli indoklása szerint azonban az idős asszony megölése már önmagában egy háromszorosan minősülő, előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett – emberölés. Továbbá a vádlott nyilvánvalóan valótlanul állította haragosairól a hatóságok előtt, hogy a két ölési cselekmény elkövetői, amivel elkövette a hamis vád bűncselekményét is, továbbá volt két felfüggesztett szabadságvesztés-büntetése, aminek végrehajtását elrendelte a tábla.

Így Balogh Zoltán életfogytiglani szabadságvesztéséből történő feltételes szabadságra helyezése leghamarabb harminc év múlva vizsgálható. Az eljárás adatai szerint a most negyvenöt éves férfi eddig tizenhét évet töltött börtönben, erőszakos, illetve vagyon elleni bűncselekmények miatt.