
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottsági tagjának véleménye szerint a megállapodás feltétele az volt, hogy ha a monetáris tanács továbbra is ellenőrizheti a devizatartalékok felhasználását, akkor a harmadik alelnök személyének törvényben rögzítésével szemben éppúgy nem emelnek kifogást, mint ahogy a monetáris tanács esetleges létszámemelésével szemben sem – olvasható a lap pénteki számában. Róna úgy látja, az alapvető gondot a harmadik alelnök funkciója jelenti, ugyanis az továbbra sem tisztázott, mivel is foglalkozna ez a “Fidesz által kreált jegybankár”. Az egyetemi tanár álláspontja szerint az új alelnök kinevezése alapvető működési zavarokat okozna az MNB-ben, pedig a jelenlegi jegybank alapvetően jól látja el a feladatát. Egy harmadik alelnök kinevezése egyértelműen a jegybank függetlenségét veszélyeztetné – mondta.