Súlyos büntetést kaptak a tescós rablók

Súlyos büntetést kaptak a tescós rablók

Tényleges életfogytiglant, illetve 8 és 20 év közötti fegyházbüntetéseket szabott ki a budaörsi Tescónál, illetve másutt elkövetett fegyveres rablások miatt megvádolt öt ember ügyében a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

A bíróság a 2005-ben a budaörsi Tescónál egy pénzszállító ellen elkövetett támadás ügyében megállapította a vádlottak bűnösségét, és cselekményüket nyereségvágyból, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletének minősítette, továbbá rablás és lőfegyverrel, illetve robbanóanyaggal visszaélés bűntettében is kimondta több vádlott bűnösségét.

A tescós rablással kapcsolatban a bíró a szóbeli indoklásában megjegyezte: tűzharc nem volt az elkövetők és a helyszínre riasztott rendőrök között, a rablók nem lőttek a rendőrökre.

Egy vádlott – akit korábban, más ügyben emberölés miatt már jogerősen életfogytiglanra ítéltek – ezúttal tényleges életfogytiglant kapott. S. P. elsőrendű vádlottat 20 év, három másik társát 16, 14, illetve 8 év fegyházzal sújtotta a törvényszék. Egy vádlottat ugyanakkor felmentettek, a 8 évre ítélt vádlott pedig már letöltötte büntetését.
Több vádpontban hozott ugyanakkor felmentő rendelkezést a bíróság, köztük az illegális pénzváltással foglalkozó kalocsai házaspár megölése, illetve több más rablás ügyében.

A döntés szóbeli indoklásában a bíró azt mondta,

a nyomozás során súlyos hibák történtek, a bizonyítékokat nem sikerült teljeskörűen feltárni, megkérdőjeleződött vádalku alapján terhelő vallomással előálló tanúk szavahihetősége, ezért született több vádpontban is felmentő rendelkezés.

Ugyanakkor elhangzott az is, hogy több vádlottnak lehetett köze a házaspár halálához, az áldozatok járműve például az elsőrendű vádlott birtokába került, ám a rendelkezésre álló adatok nem voltak elegendőek a bűnösség megállapításához.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, miután az ügyészség valamennyi vádlott tekintetében bűnösség megállapítása, illetve súlyosítás érdekében fellebbezett, az elmarasztalt vádlottak és védőik pedig felmentésért, illetve enyhítésért.
A másfél évtizeddel ezelőtti bűncselekmény-sorozatról öt éve már született elsőfokú, nem jogerős ítélet.

Akkor a törvényszék hét vádlott közül hármat ítélt életfogytiglanra, egyet közülük tényleges életfogytiglanra.

Azt a döntést azonban a tábla másodfokon megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte, és új bizonyítást rendelt el. A megismételt eljárásban az ügyész 5 életfogytiglani büntetést indítványozott.

Kapcsolódó cikkek