Repülős Gizi ismét bíróság előtt

Repülős Gizi ismét bíróság előtt

Repülős Gizi

A szerdai tárgyaláson ismertetett dokumentumok szerint a jelenleg nyolcvanöt esztendős nő először 1953-ban került összeütközésbe a törvénnyel besurranásos lopás miatt. A Repülős Gizi nevet néhány évvel később kapta, mert gyakran közlekedett belföldi légi járatokkal. Ezt azonban egy, a bíróság révén ismertetett korábbi vallomásában cáfolta, állítása szerint soha nem ült repülőn.

pénzt tartó

A Kádár Gábor bíró révén felolvasott bűnlajstrom szerint az asszonyt – akit a tanúk elegánsan öltöző, nyakában mindig gyöngyökből készült láncot viselő, koránál fiatalabbnak látszó, magát választékosan kifejező nőként írtak le – az elmúlt évtizedekben legalább tizenkilenc alkalommal ítélték el. Általában lakásokba besurranva arany ékszereket és készpénzt tulajdonított el. A vád szerint 2008-ban is így tett, egy kisteleki házból vitt el aranyat, egy tanú azonban – a történtek után jóval később – egy újságban megjelent kép alapján felismerte.

Az idős asszonyt az idén is több hasonló, az ország különböző pontjain elkövetett bűncselekménnyel gyanúsították meg, ezek közül néhányban már megszüntették az eljárást. Egy augusztus 15-i kapuvári eset elkövetését azonban a vádlott is elismerte. Védekezésképpen azt mondta, kiskorában történt betegsége következtében kleptománia alakult ki nála, ha nyitott ajtót lát, kénytelen bemenni, és ha értékeket talál, azokat magához veszi. Az asszony elismerte, hogy életében lényegesen több lopást követett el, mint amennyiért elítélték, gyakran előfordult azonban, hogy családtagjai megkeresték a sértetteket és visszaadták az eltulajdonított értékeket.

A kisteleki bűncselekmény elkövetését azonban tagadta, mint mondta, az eset pont Gizella-napra esett, és ő családja körében Miskolcon ünnepelt. A per november végén tanúk meghallgatásával folytatódik. Az asszonyt korábban összesen huszonkét és fél évi fegyház, illetve börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság.