Örizetben egy roma gárdás gyanúsított

Daflics ezredesDaflics ezredesGyanúsítottként hallgatott ki és őrizetbe is vett a rendőrség egyet azon hat ember közül, akiket a pécsi roma önvédelmi szerveződéssel összefüggésben fogtak el csütörtökön.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken, a rendőrség internetes oldalán közölte, hogy a magát Daflics ezredesnek nevező 45 éves B. Ferencet közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenység jogellenes szervezésének vétségével gyanúsították meg és kihallgatását követően őrizetbe vették. Azokat, akiket az ő társaságában, rendőrségi akció keretében csütörtökön fogtak el és állítottak elő, tanúként hallgatták meg, majd szabadon bocsátották. Pécsi hírportálok szerdán arról számoltak be, hogy Pécsi Romák Egyesülete néven cigány önvédelmi szervezet alakult a közel múltban a városban. A “roma gárdába” országszerte toboroznak tagokat.

A bama.hu cikke szerint a cigány önvédelmi szervezet célja, hogy fellépjen a cigányok, a zsidók és minden más, fenyegetettségben élő kisebbség érdekében. A szervezet tagja, B. Ferenc a portál kérdésére cáfolta, hogy fegyverek vásárlására indítottak volna gyűjtést, ez az információ szerinte félreértésen alapul. A Pécsi Romák Egyesülete együttműködési megállapodást kötött a mohácsi roma önkormányzattal, valamint a Magyar-Cigány Országos Biztonsági Hálózat Béke és Jogvédő Egyesülettel. A magyar-cigány egyesület vezetőjétől a hírportál arról értesült, hogy a szervezetekhez már 300-400-an csatlakoztak, de országosan toboroznak, és hat-, nyolcezer tagra számítanak.

A Pécsma.hu-nak Gányi Miklósné, a 2012 márciusában alakult és a tagtoborzást végző Magyar-Cigány Országos Biztonsági Hálózat Béke- és Jogvédő Egyesület vezetője azt mondta, azért toboroznak, mert véleményük szerint jogerős betiltása ellenére a Magyar Gárda tovább működik. Kovács István, a mohácsi roma önkormányzat elnöke pedig úgy nyilatkozott, hogy ha a jövőben megszűnnek a “masírozások”, semmi szükség nem lesz a mostanihoz hasonló megállapodásokra.

“Ha támadólag lépnek fel egyetlen cigánnyal szemben, viszonválaszt kapnak, de a mi szándékunk inkább az, hogy üzenjünk a gárdának, hagyjanak fel a megmozdulásokkal!” – idézte a Pécsma.hu a roma önkormányzat vezetőjét.

Az MTI megkeresésére a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság korábban azt közölte, hogy “roma gárda” néven nem létezik, nem működik szervezet. A főkapitányság továbbra is a leghatározottabban fellép a jogrendet sértő vagy veszélyeztető, az állampolgárok nyugalmát megzavaró cselekményekkel szemben, és törvényes eszközökkel megakadályozza a jogellenes szervezetek létrehozását, működését – írták közleményükben.