Máris börtönbe került a pécsi késelő

Máris börtönbe került a pécsi késelő

Nem volt szükség a múlt szombati halálos pécsi késelés gyanúsítottjának előzetes letartóztatására, mert a férfit pénteken, meghallgatása előtt egy órával egy másik bűnügy miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

A rendőrség Fekete Lászlót gyanúsítja azzal, hogy szombaton Pécs egyik belvárosi szórakozóhelyén, szóváltást követően megszúrta a vendéglátóhely 21 éves biztonsági őrét, aki a helyszínen meghalt. A gyanúsítottnak a szökésben ismerőse és annak rokona segített. A férfi napokig egy kertvárosi lakásban húzta meg magát, szerdán este fogták el a Terrorelhárítási Központ munkatársai.

A többszörösen büntetett gyanúsított kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy konfliktusba keveredett a sértettel, ez vezetett a tettlegességig. A férfit a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását. Erről délelőtt tíz órakor döntött volna a Pécsi Városi Bíróság, de nem került rá sor.

A Pécsi Törvényszék ugyanis még reggel helybenhagyta a Fekete Lászlóra testi sértés miatt korábban kiszabott egy év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetést, és elrendelte egy azt megelőző, tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetésről szóló határozat végrehajtását. A 41 éves férfi 2010 márciusában egy nagykozári sörözőben kártyanyereményen összeveszett ismerősével, akit súlyosan bántalmazott. Mivel tettét egy felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el, azt a büntetését is le kell töltenie.