Könnyítettek a pártok terhein

Könnyítettek a pártok terhein

Akár kétéves részletfizetést is kérhetnek az ÁSZ szerint tiltott támogatást elfogadó, illetve szabálytalanul gazdálkodó pártok a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Nemzetgazdasági Minisztérium péntek délután erősítette meg az Origo értesülését.

Mint a hírportál felidézte, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azért büntette a Jobbikot, az LMP-t, a DK-t, az Együttet és a Párbeszédet, mert áron alul folytattak plakátkampányt vagy béreltek irodát, ezzel tiltott támogatást fogadtak el, amit a törvény tilt. A legnagyobb, 331 millió forintos büntetést (ami tehát emellett 331 millió forintos állami támogatás megvonásával is jár) a Jobbik kapta. A másik négy párt büntetései 5 és 10 millió forint között vannak. Eddig az öt párt megtagadta a büntetések befizetését, és azt is, hogy erről egyeztetést kezdjen – fejtette ki az Origo.

Az NGM közleményében azt írta: a választásokra való zavartalan felkészülés érdekében javasolták a Magyar Államkincstárnak (MÁK) és a NAV-nak, hogy a törvényes lehetőségek keretein belül adjanak fizetési könnyítést a tiltott támogatást elfogadó, illetve szabálytalanul gazdálkodó pártoknak. 

Az érintett pártokat mind a kincstár, mind a NAV részéről kapcsolattartók segítik – fűzték hozzá. Mint kifejtették, a törvény a tiltott támogatás összegének visszafizetésén túl előírja, hogy a szabálytalanul gazdálkodó pártok ugyanezzel az összeggel kevesebb költségvetési támogatást kapjanak. Az NGM ennek kapcsán kiemelte: a párttörvény a szankció alkalmazására nem ír elő határidőt, így a gazdasági tárca arra kéri a Magyar Államkincstárat, hogy a pártok támogatását csak július után, a választások után csökkentse, ha az érintett pártok kérik, részletekben. Az érintett pártok idén júliusig kérhetnek fizetési halasztást, ezt követően pedig akár – “az adóhivatal joggyakorlatában hosszúnak számító” – kétéves részletfizetést a NAV-tól. 

Az NGM megjegyezte, erre a lehetőséget törvény biztosítja, hiszen ha a párt működését veszélyeztetné az ÁSZ- nál megállapított összeg megfizetése, akkor akár fizetési könnyítéssel is rendezhető a tartozás. Az adóhivatalt a MÁK akkor keresi meg, ha az ÁSZ felhívását követő 15 napon belül nem történik meg a befizetés – olvasható az NGM közleményében.