Kényszergyógykezeltetné az ügyészség a férfit, aki megölte a nagynénjét

Kényszergyógykezeltetné az ügyészség a férfit, aki megölte a nagynénjét

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy férfi ellen, aki agyonverte nagynénjét. A vádhatóság kényszergyógykezelést indítványozott.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész keddi közleményében azt írta, a vádlott, egy huszonnégy éves férfi folyamatosan kábítószert fogyasztott, amelyet részben a nagynénjétől kért pénzből finanszírozott. A férfi 2019. július 4-én este megjelent nénikéje XVIII. kerületi lakásán, azzal a szándékkal, hogy végez a nővel, mert nem tetszett neki az, ahogy vele bánt.

Miután nagynénje ajtót nyitott a kopogására, a férfi rátámadt, majd egy kalapáccsal és egy szerszámnyéllel is megverte, a nő a helyszínen meghalt.

Az ügyészség – mivel a vádlott olyan kóros elmeállapotban szenved, amely miatt a törvény nem teszi lehetővé a büntethetőségét – indítványozta, hogy a bíróság mentse fel a férfit, de a bűnismétlés veszélye miatt rendelje el kényszergyógykezelését.

“A férfi előzetes kényszergyógykezelés alatt áll”

– olvasható a közleményben.

Kapcsolódó cikkek