Gyorsulhat az ítélkezés

Darák Péter, fotó: mabie.huGyorsabbá, egyszerűbbé és ellenőrizhetőbbé válhat a hazai ítélkezés azon adatlapokkal, amelyek kitöltését szeptemberben két hónapra, egyelőre próbaként vezeti be a Kúria. Ezt mondta Darák Péter kedden Pécsen.

A Kúria elnöke a Pécsi Ítélőtábla újbóli megalakulásának 10. évfordulóján rendezett ünnepi emlékülést követő sajtótájékoztatón elmondta, ezeken az adatlapokon fogják rögzíteni a Kúriára vagy az ítélőtáblára érkező ügyekben, hogy az adatbázisban találtak-e hasonló tényállású vagy jogi kérdéseket felvető, korábban elbírált esetet, amely felhasználható a döntéshez. “Ez azért fontos, mert nem kell minden hasonló esetben újra megtalálni a jó érveket, hanem a korábbi döntésekből ki lehet azokat emelni” – mondta Darák Péter. Hozzáfűzte, ha a határozatok indoklásában megjelennek a korábbi ítéletek, a bírói döntések látványosan egymásra épülhetnek.

A Kúria elnökének szavai szerint a nyugat-európai bíróságokhoz képest Magyarországon kevésbé élnek ezzel a lehetőséggel. “Minden ügyet egyedileg akarunk eldönteni és indokolni, pedig azt a szellemi tárházat, amelyet a magyar ítélkezési gyakorlat jelent, a mostaninál sokkal hatékonyabban lehetne használni” – hangoztatta. Megjegyezte, ha a próba sikeres lesz, indítványt tesznek az adatlapok bevezetésére. Darák Péter az ítélőtáblák létrehozását kiemelkedő eredménynek, működésüket elengedhetetlennek nevezte. Rámutatott, hogy a táblabíróságok kapcsot létesítettek a törvényszékek és a Kúria között, valamint utóbbi tehermentesítésével lehetővé tették, hogy a legfelsőbb bírói fórum valóban jogegységi kérdésekkel foglalkozhasson. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke azt hangsúlyozta, hogy az ítélőtáblák nemcsak az ítélkezésben, a jogegység biztosításában, hanem joghallgatók oktatásában, bírák továbbképzésében, a nyitott bíróság programban és a sajtóval való együttműködésben is kiemelkedő szerepet vállalnak. 

Makai Lajos, a Pécsi Ítélőtábla elnöke az MTI érdeklődésére sikeresnek nevezte a táblabíróság elmúlt tízéves munkáját. Azt mondta, feladatukat az elmúlt években annak ellenére eredményesen látták el, hogy jelentősen nőtt a büntetőügyek száma, tavaly pedig hónapokon át három, nyugdíjba vonult polgári ügyszakos vezető bíró pótlását is meg kellett oldaniuk.