Előzetesben a rendőrökre támadó afgán férfi

Előzetesben a rendőrökre támadó afgán férfi

Egy hónapra elrendelte a Szegedi Járásbíróság annak az afgán férfinak az előzetes letartóztatását, aki rátámadt az őt kísérő rendőrökre, és egyikük fegyverét is megszerezte. Erről tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t

Juhászné Prágai Erika közölte, a férfit hivatalos személy elleni erőszak és lőfegyverrel visszaélés bűntettével gyanúsítják. A férfit a rendőrök pénteken délután szállították át a kecskeméti fogdából a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szegedi épületébe. 

Az ügyfélváróban tartózkodó megbilincselt gyanúsított az elhúzódó ügyintézés miatt türelmetlenné és agresszívvá vált, majd az őt lefogni próbáló rendőr jobb oldalán levő pisztolyt megszerezte, és két kézzel – előre néző csővel – a mellkasához húzta a fegyvert. Ezt látva a három rendőr együttes erővel földre vitte a gyanúsítottat, és így sikerült a kezéből kicsavarni a lőfegyvert. Dulakodás közben az egyik rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, mert a gyanúsított megharapta.

A bíróság álláspontja szerint a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekménnyel gyanúsított külföldi állampolgár esetében – akire a halmazati szabályok alapján szabhatnak ki büntetést – fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye. A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem emelkedett jogerőre – tudatta a szóvivő.