Elítéltek egy férfit, aki két nőt próbált megerőszakolni

Elítéltek egy férfit, aki két nőt próbált megerőszakolni

Öt év börtönre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy férfit, aki 2018 áprilisában és októberében is nemi erőszakot akart elkövetni. Erről tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya kedden a médiát.

“A terheltet kétrendbeli szexuális erőszak és egyrendbeli testi sértés kísérletében mondta ki bűnösnek az elsőfokú bíróság”

– közölték.

A vádlott 2018 áprilisában és októberében is a hajnali órákban nézett ki magának egy-egy nőt.

“Követte őket a társasházuk bejáratáig, ott hátulról a nyakukat elkapva a földre rántotta, fogdosta és szexuális együttlétre akarta kényszeríteni őket, egyiküket többször meg is ütötte”

– ismertették, majd hozzátették, hogy bizonyítékként értékelte a bíróság – a vádlott részleges tagadásával szemben – a sértettek vallomását, az igazságügyi szakértői véleményeket, a rendőri jelentésekben foglaltakat, a kamerafelvételeket, a tanúvallomásokat, valamint egyéb okirati bizonyítékokat. A bíróság enyhitő körülményként értékelte a “kismértékű időmúlást” és a terhelt büntetlen előéletét, míg súlyosító körülményként vette figyelembe “a kitartó elkövetési módot” – áll a közleményben.

Az ügyészség súlyosításáért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

Kapcsolódó cikkek