Börtön a gyógyszerhamisítóknak

gyógyszerekAz új büntető törvénykönyv alapján három évig terjedő börtönt kaphatnak a hamis egészségügyi termékek gyártói, illetve forgalmazói. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület üdvözli a jogszabályi változást, mert Magyarországon sokan vásárolnak illegális gyógykészítményeket, amelyek súlyos egészségkárosodást, esetleg halált is okozhatnak. Erről írt a Magyar Nemzet szerdán.

A lapnak a HENT gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetője, Székely Krisztina elmondta, a felmérések szerint a hazai felnőtt lakosság 4 százaléka, tehát legalább háromszázezer ember az utcán, piacon, aluljáróban vagy az interneten is vásárol gyógyszereket, pedig azok mind hamisak. Az illegális termékek nagy része potencianövelő, fogyasztószer, de onkológiai szereket, nyugtatókat, antidepresszánsokat is hamisítanak.

Ezekkel nemcsak az lehet a gond, hogy kihagyják belőlük a hatóanyagot vagy túl sokat tesznek bele, hanem az is, hogy szennyezett, illetve egészségre káros töltőanyagokat is tartalmazhatnak – mondta a szakember. A hamis készítmények bevizsgálása során találtak már például krétaport, kábítószert, téglaport, de patkánymérget is. Székely Krisztina megjegyezte, hogy az illegális szerek nagy része Indiából, a Közel-Keletről, illetve Kínából származik, és nem laboratóriumi körülmények között készül, hanem “barkács” jelleggel állítják elő, például a tablettákat betonkeverőben bevonatozzák, majd a padlóra terítve szárítják.