A szervezők szerint a politikus egy szerdai fórumon másodrendű polgároknak minősítette a homoszexuális polgárokat, illetve pedofíliához hasonlította azt, ha egynemű párok is szeretnének gyermeket örökbe fogadni.
A Kossuth tér közepére csoportosult, mintegy ezerre becsülhető tiltakozó részvételével megtartott demonstráción Antoni Rita, a Szabadnem Blog szerkesztőségi tagja hangsúlyozta, hogy a kormányzat már vérig sértette a hajléktalanokat, a szingliket, a gyermeküket egyedül nevelő nőket, a gyermekteleneket, a családon belüli erőszak áldozatait, a feministákat a gendertudományt oktatókat és tanulókat, most pedig a homoszexuálisok vannak soron.
Pásztor Tibor négygyermekes apa, aki vér szerinti gyermekei mellett örökbefogadott gyermeket is nevel, arról beszélt, hogy az örökbefogadás független a szexuális orientációtól.
“Ha pedig a gyermekemet bántják, azt megbocsátani nem fogom”
– fogalmazott a szónok.
A demonstráció végén két nő Kövér Lászó-maszkban rövid performanszot tartott:
“Kövér László átadta Kövér Lászlónak” a “Legegyenlőbb magyar” díjat, egy szivárvány színű bajuszt.
A tüntetés résztvevői szivárvány színű zászlókat lobogtattak, feltűnt a tömegben MSZP-s, momentumos, DK-s zászló, illetve a Liberálisok molinója is.