"A választóknak az ellenzékkel van problémájuk"

"A választóknak az ellenzékkel van problémájuk"

Farkas Örs politikai elemző szerint a választóknak az ellenzékkel van problémájuk, függetlenül attól, hogy milyen elgondolás szerint indulnak a jelöltjeik. Szerinte ezt mutatják a hétvégi időközi önkormányzati képviselőválasztások eredményei is.

Az elemzőt arról kérdezték hétfőn az M1 aktuális csatornán, hogy vasárnap időközi voksolást tartottak Miskolcon, Veszprémben és Sopronban; a kormánypárti jelölt mindhárom helyszínen jelentős előnnyel győzött.

Farkas Örs jelezte, Miskolcon egy független jelölt mögé sorakozott fel az összes ellenzéki párt, a Jobbikot is beleértve, de volt olyan helyszín, ahol csak LMP-s jelölt indult, ahogy olyan is, ahol csak szocialista. Úgy fogalmazott: az ellenzék elmúlt néhány hónapos tevékenysége nemhogy nem javított az országgyűlési választásokat megelőző véleményeken, hanem inkább rontott. Azzal kapcsolatban, hogy mindegyik említett voksoláson 30 százalék alatt maradt a részvétel, Farkas Örs azt mondta, ha magas a részvétel, mint az április 8-i országgyűlési választáson, akkor az a problémája az ellenzéknek, ha alacsony, akkor meg az.