Békés megmozdulást ígérnek a "bohócforradalmárok"

Békés megmozdulást ígérnek a "bohócforradalmárok"

Tüntetők a Parlament elött

A szervezők a rendvédelmi dolgozók alkotmányos jogainak védelmében, magánemberként hirdettek demonstrációt a fővárosi Alkotmány utcába. Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke és Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatójukat követően azt mondták, hogy azért hirdették meg a megmozdulást, mert úgy vélik, a kétharmados parlamenti többség elnyerése nem adott felhatalmazást arra, hogy visszamenőleges hatállyal alkossanak törvényeket, alkotmányos alapjogokat és magántulajdont vegyenek el, leépítsék a demokratikus jogállam intézményrendszerét, és ezzel létbizonytalanságba taszítsanak több millió embert.

Kónya Péter

Kónya Péter közlése szerint csütörtök délután az Alkotmány utcában, a Bajcsy-Zsilinszky utca torkolatánál felállítandó fülkékben lehet voksolni arról, hogy a résztvevők bizalomvesztés miatt megvonják-e a Fidesz-KDNP-re tavaly áprilisban leadott szavazataikat. Az este nyolc óráig tartó szavazás után fáklyás felvonulás keretében a budavári Sándor-palotához, a köztársasági elnök hivatalának épületéhez mennek, ott hirdetik ki a szavazás eredményét.

Árok Kornél azt mondta, hogy bohócforradalmi tüntetésük egyetlen célja, hogy görbe tükröt tartsanak a kormánynak egy nem reprezentatív felmérés keretén belül. A megmozdulásra a rendvédelmi dolgozók mellett bohócnak maszkírozott embereket is várnak, akik szintén leadhatják, visszavonhatják szavazataikat.