Az alkotmányozás után jön a szociális konzultáció

Az alkotmányozás után jön a szociális konzultáció

Orbán Viktor

A kérdések között szerepel az úgynevezett védett kor bevezetésének lehetősége az ötvenöt éven felüliek esetében. Ez a kérdés azért jogos, mert ha ma valaki betölti az ötvenötödik életévét, és elbocsátják a munkahelyéről, rendkívül nehéz neki újat találnia. A védett kor azt jelentené, hogy ötvenöt év felett csak alapos fegyelmi vétség után lehetne elbocsátani a munkavállalókat.

A második kérdés a közműszolgáltatók extraprofitjának esetleges korlátozására vonatkozik. Arról kérik ki az emberek véleményét, hogy mit gondolnak, az állam szorítsa-e keretek közé a közműszolgáltatók magánérdekeit, gátolja-e meg, hogy extraprofitot szedjenek be, és emiatt a rezsiköltségek folyamatosan emelkedjenek, vagy ne. A válaszlehetőségek között szerepel az is, hogy az állam csak a kisfogyasztók és a rászorulók esetében korlátozza a közműszolgáltatások díját. Kikérik a tizenhat éven felüliek álláspontját a segélyezés és a munkanélküliség viszonyáról is. A lehetséges válaszok között szerepel az, hogy az országnak segély helyett inkább munkalehetőséggel kellene segíteni a munkanélkülieket; illetve az, hogy a segélyezés a megoldás a munkanélküliség problémájára.

Szíjártó Péter

Szijjártó Péter

Két kérdés is vonatkozik a nyugdíjra, vegyék-e figyelembe a nyugdíj mértékének megállapítása során a gyermekvállalást, a gyermeknevelést, illetve hogy az egyéni számla alapján kiszámolt nyugdíj megállapításánál elsősorban a munkával eltöltött éveket vegyék-e figyelembe, vagy inkább a jövedelem arányában állapítsák meg a nyugdíjakat, vagy mindkettőt azonos módon kelljen-e figyelembe venni? Megkérdezik az embereket továbbá arról, hogy a szociális segély folyósítása továbbra is pénzben vagy adott esetben valamilyen alapvető szükségleti cikkben történjen-e, kell-e segítséget nyújtania az államnak annak érdekében, hogy a devizaalapú lakáshitelt felvett családok ne kerüljenek utcára, illetve engedje-e az állam a devizaalapú hitelezés újraindítását.

Kérdést tesznek fel a gyógyszergyárakkal is, és arról érdeklődnek, meg kell-e törni a gyógyszergyárak lobbiját, és nem szabad hagyni, hogy a drágább gyógyszereket erőltessék rá a betegekre saját extraprofitjuk érdekében, vagy ellenkezőleg, nincs szükség a gyógyszergyártó lobbival szembeni fellépésre. Az utolsó kérdés arra vonatkozik, hogy az oktatási rendszer átszervezése során az állam közpénzből elsősorban azokat a képzéseket támogassa-e, amelyekkel valóban el lehet helyezkedni, vagy az oktatásnak nem kell a valós gazdasági igényekhez igazodnia.

Szociális juttatások aktái

Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a mindennapi élet legfontosabb kérdéseiről hirdetett meg konzultációt Orbán Viktor. “Mi azt gondoljuk helyes célnak, hogy a közös gondokra közösen találjuk meg a válaszokat” – mondta. Tájékoztatása szerint több mint nyolcmillió kérdőívet küldenek majd ki, ezek közül az elsők már a jövő hét közepén megérkeznek a címzettekhez, az pedig körülbelül másfél-két hetet vesz igénybe, míg mindenkihez eljutnak a levelek. Az emberektől azt kérik, hogy június 15-ig küldjék vissza a kérdőíveket, az eredményt pedig június 30-ig hozzák nyilvánosságra. Megjegyezte, kérdésenként három vagy négy válaszlehetőség áll rendelkezésre. Minden esetben szerepel az az opció, hogy “Nem tudom megítélni a kérdést”.

Nagy Anna, kormányszóvívő

Nagy Anna, kormányszóvívő

Arra, hogy miért a tizenhat éves kornál húzták meg a határt, a miniszterelnök szóvivője úgy válaszolt, hogy a ma tizenhat-tizenhét évesek is gondolkoznak ezekről a kérdésekről, az ő véleményükre is kíváncsiak, és a konzultáció eredményének ismeretében meghozott majdani döntések az ő életüket is érintik. “Természetesen azért folytatjuk a szociális konzultációt, hogy a kormányzati döntések és a parlamenti döntések meghozatalakor az emberek véleményét ismerjük, és annak megfelelően tudjunk eljárni” – mondta Szijjártó Péter. A szociális konzultáció költsége nagyjából megegyezik az új alaptörvénnyel kapcsolatos nemzeti konzultációval, körülbelül hétszázötven-nyolcszázmillió forint.