"Átlátható tulajdonosi szerkezetű cégek jutnak állami megrendeléshez"

"Átlátható tulajdonosi szerkezetű cégek jutnak állami megrendeléshez"

Selmeczi GabriellaA Fidesz szerint kormányzásuk alatt csak átlátható tulajdonosi szerkezetű cégek juthatnak állami megrendeléshez, így a Demokratikus Koalíció közismert információkat próbál szenzációként tálalni.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerdán közleményben reagált Molnár Csaba, a DK alelnökének szavaira, miszerint a Közgép jelentőségét a kormány állításával szemben nem a cég magyarsága, hanem az adja, hogy “végső soron a tulajdonosa Simicska Lajos, a Fidesz volt pénztárnoka”. Molnár Csaba, általa bizonyító erejűnek mondott adatokkal mutatta be, hogy Simicska Lajos és felesége legalább 60 százalékban tulajdonolja a Közgépet, amely tavaly 3 milliárd forintos osztalékot fizetett.

Selmeczi Gabriella közleményében az olvasható, csak Molnár Csaba és barátai számára jelenthet meglepetést, hogy egy magyar tulajdonú cég Magyarországon és nem egy offshore helyszínen fizet osztalékot. Szerdán az LMP képviselői és aktivistái behatoltak a cég központjába, majd egymáshoz láncolták magukat, hogy felhívják a figyelmet arra: szerintük “egy szűk oligarchacsoport irányítja az országot, Simicska Lajos tulajdonos és Nyerges Zsolt elnök pedig átvette az irányítást a gazdasági élet felett”. A demonstrálókat kora délután rendőrök vitték el a helyszínről.