
Nagy Anna az úgynevezett kis-Sajó mentén épülő gátnál tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a költségvetésből 7,3 milliárd forintot fordítanak a baj elkerülésére. A cél az lenne, hogy ne ismétlődhessen meg a tavalyi kora nyári árvíz a Bódva, a Sajó és a Hernád völgyében. Ez az elsődleges. A kormány január 12-én hirdetett vészhelyzetet a megye területére, amit az Országgyűlés hétfőn a kabinet kérésére április 30-ig meghosszabbított. A veszélyhelyzet ebben az esetben azt jelenti, hogy az adminisztratív teendők könnyebbé válnak, a körgátak, a töltések, a víz- és záportározók, a mederkotrások sokkal hamarabb valósulhatnak meg, mint normál esetben.

Nagy Anna
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei veszélyhelyzet meghosszabbítását a kormány azzal indokolta, hogy az év eleje óta tartó mérsékelten csapadékos időjárás hatására a vízgyűjtők nagy részén az átlagosnál kisebb a hóban tárolt vízkészlet. Kivéve a Sajó-Hernád vízgyűjtő területét, ahol a február végi érték meghaladja a megszokottat és a vízgyűjtőn belül főleg a Hernád vízrendszerében található jelentős vízmennyiség. Az árvízi veszélyeztetettség egész tavasszal fennáll.
Illés Zoltán, környezetügyért felelős államtitkár elmondta, megkezdődtek, és zajlanak az árvízvédelmi beruházások, amelyek első szakasza március végéig befejeződik, így egy esetleges árvíz az idén már nem okozhat olyan károkat, mint az elmúlt évben. A gátak, körgátak végleges megépítése azonban további hónapokat vesz igénybe. A 7,3 milliárd forinton felül a vidékfejlesztési tárca költségvetéséből további 4,6 milliárd forintot fordíthatnak a bel- és árvízvédelmi munkákra a vízi társulások úgy, hogy a szakmai felügyeletet, valamint a pénzügyi kontrollt a vízügyi igazgatóságok biztosítják. Ugyanakkor uniós forrás is rendelkezésre áll árvízvédelmi munkákra.
Az árvízzel fenyegetett Borsod-Abaúj-Zemplén megye több, mint kilencven településének árvízi védekezési tervet kell készítenie, amire a kormány településenként három millió forintot biztosít. Nagy Anna kormányszóvivő azt mondta, hogy az ország tizenkét vízügyi igazgatósága több, mint 5.550 embert foglalkoztat közmunkásként, a vízi társulások pedig 3.600 ember foglalkoztatására kaptak lehetőséget. A tervek szerint később képzéssel is párosul ez a közfoglalkoztatási program, a közmunkások közül így többen munkavezetőként is dolgozhatnak, és a közmunkából át tudnak kerülni a rendes munka világába.











