Alkotmány az új nemzetnek

Alkotmány az új nemzetnek

Szájer JózsefSzájer JózsefSzájer József szerint az új alkotmány elfogadása nemzeti ügy, de egyben világraszóló vállalkozás is, amellyel szeretnének példát mutatni arra, milyen egy XXI. századi, a környezeti értékeket és a fenntartható gazdasági fejlődést is szem előtt tartó alkotmány.

új alkotmány

Az új alaptörvény előkészítésével foglalkozó nemzeti konzultációs testület és a Fidesz-KDNP alkotmányszövegező bizottságának vezetője egy nemzetközi szakértői konferencián, pénteken Budapesten azt mondta, hogy az új alkotmánynak reagálnia kell a kor kihívásaira, meg kell akadályozza a jövő feléléséhez vezető eladósodást és segítenie kell a környezet megóvását. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy az államszervezet tekintetében a dokumentum konzervatív lesz, nem szándéka felborítani a jelenlegi intézményrendszert.