fotó: pixabay.com

Világpremier és jubileumi koncert is szerepel a Müpa új téli programjai közt

Világpremier és jubileumi koncert is szerepel a Müpa új téli programjai közt

A Sebő-együttes jubileumi koncertje és a Söndörgő új lemezének világpremierje is várja a közönséget a budapesti Müpában a téli időszakban.

Az idén 75 éves Sebő Ferenc 1969-ben kezdte zenei pályáját, a Sebő-együttest 1972-ben indította útjára. Pályafutásuk kezdetének 50. évfordulóját jubileumi koncerttel ünnepli az együttes meghívott vendégeivel, mások mellett Sebestyén Mártával, Gryllus Dániellel és Jordán Tamással – közölte a Müpa kedden.

Világpremierre készül a Söndörgő, legújabb lemezük anyagát Chris Potter dzsesszszaxofonossal áprilisban rögzítették. Az együttes megszokott hangzásától eltérő szerzeményeit a Müpa közönsége hallhatja először élőben.

A hatvanas évekbeli magyar beatzenét az alternatív rock ütemeivel vegyítő Carson Coma a Budapest Orchestra Project fúvószenekar tagjaival lép fel. Venezuelától Kubáig, Latin-Amerika szinte minden szeglete képviselteti majd magát a Los Orangutanes koncertjén, amelyen a zenekartól megszokott cumbia mellett a latin zene számos formája is teret kap majd. A Jazzműhely következő koncertjén Kaltenecker Zsolt és Markó Ádám dzsesszduója hallható, a fellépésen az áprilisban megjelent, Space Junk című lemezük anyaga hangzik el. Harmadik kiadásánál tart a nagy magyar daloskönyv, vagyis a The Great Hungarian Songbook. Behumi Dóri és Pál Dénes tolmácsolásában a 20. század magyar dalkincsei modernebb hangszerelésben hangzanak el. Visszatér számos, az elmúlt években a Müpában debütált táncprodukció. Ismét látható lesz a FrenÁk Társulat tavasszal bemutatott Secret Off_Man című darabja, újra műsoron lesz a Győri Balett GisL produkciója, a Duna Művészegyüttes a Mezőség szépséges tájaira röpíti a nézőket. Újra látható a Fesztivál Színházban a Recirquel ember és anyaföld kapcsolatát fókuszba állító My Land című előadása is.

Újabb fejezetéhez érkezik a Müpa filmklubja, amelyben a nézők Réz András vezetésével Federico Fellini rendezői univerzumában kalandozhatnak majd.

A Literárium sorozat soron következő előadásán a József Attila-díjas Solymosi Bálint költői-írói alkotásaiba nyerhet betekintést a közönség. Az új előadásokra elsőként a Müpa+ hűségprogram tagjai vásárolhatnak jegyet: platina szinten szerda 10 órától, arany szinten 14 órától, ezüst szinten csütörtök 10 órától kezdődik az elővásárlási időszak. A hűségprogram alapszintjén lévő tagok és a nagyközönség csütörtök 14 órától válthat jegyet az új előadásokra a Müpa jegypénztáraiban és online.

Kapcsolódó cikkek