Rahmanyinov Vesperásával zárja az évadot a Szent Efrém Férfikar

Rahmanyinov Vesperásával zárja az évadot a Szent Efrém Férfikar

Szent Efrém FérfikarRahmanyinov Vesperásának pünkösd vasárnapi előadásával zárja idei Orientale Lumen sorozatát, egyben egész hazai évadát a Szent Efrém Férfikar, amely ezt követően marokkói és szlovákiai turnéra indul.

A Szent István-bazilikában tartandó vasárnapi hangversenyen közreműködik a NIKA kamarakórus és Kocsis Fülöp hajdúdorogi görög katolikus megyés püspök, a kamarakórus egyik alapító tagja – közölte a zenekar az MTI-vel. Az Orientale Lumen sorozat harmadik évada ezzel a koncerttel véget ér, de az együttes a sikerre való tekintettel – a 900 fős bazilika minden alkalommal zsúfolásig megtelt – a következő szezonban is meghirdeti a hangversenysorozatot. Az Orientale Lumen idei koncertjein a közönség olyan neves vendégegyütteseket és -szólistákat hallhatott, mint a Moszkvai Pátriarkátus Ortodox Kórusa vagy a francia-libanoni Marie Keyrouz nővér, aki évtizedek óta a közel-keleti keresztény zene világszerte legismertebb, gyönyörű énekhanggal rendezlekző követe és akinek ez volt első bemutatkozása a magyar közönség előtt – írják közleményükben. A Szent Efrém Férfikar a szezon zárásaként turnéra indul. Elsőként Marokkó szakrális zenei fesztiválja, a huszadik születésnapját ünneplő Fes Festival of World Sacred Music lesz az úti cél, amelyen többek között Roberto Alagna francia-olasz tenor, Jordi Savall katalán viola da gamba művész és Youssou N’dour szenegáli énekes is fellép. A magyar férfikar a nagyszabású nyitó gálán, valamint két önálló fesztiválkoncerten énekel. Ezután Szlovákiában, Bártfa gótikus székesegyházának nyári fesztiválján, majd Nagymihályon, a zempléni város megalapításának 750. évfordulójának díszünnepségén adnak koncertet Bizánci mozaikok címmel.

Kapcsolódó cikkek