Koreai zenészeket látnak vendégül a MÁV Szimfonikusok

Koreai zenészeket látnak vendégül a MÁV Szimfonikusok

Újra közösen lép fel a dél-korei vasúttársaság zenekara, a Korail Symphony Orchestra és karmestere, Suhan Ji a MÁV Szimfonikus Zenekarral a Vajdahunyad várában július 5-én.

A világ két egyedüli, vasúttársaság által fenntartott zenekara a MÁV Szimfonikusok és a Korail Symphony Orchestra már tavaly felvette a kapcsolatot egymással, amelynek köszönhetően a magyar művészek a koreai zenekarhoz csatlakozva együtt zenéltek a szöuli Lotte Hallban, valamint a koreai vasutasnapon. Az együttműködés a közös munkán túl a magyar és a koreai kultúra ötvözéséről és a kölcsönös támogatásról, inspirációról is szól – olvasható a magyar zenekar közleményében.

A Vajdahunyad várába szervezett koncerten elhangzik többek között Mozart Varázsfuvolájának nyitánya, Dvorák Újvilág szimfóniája, de Bellini és Puccini műveiből is hallhatnak részleteket az érdeklődők. A koreai művészekkel kiegészült MÁV Szimfonikusokhoz Kertesi Ingrid szopránénekes is csatlakozik a produkciókban. A MÁV Szimfonikusok az új, 2018/2019-es évadban több kiváló művésszel lépnek színpadra, mások mellett Makszim Vengerov hegedűművésszel, Rost Andrea operaénekessel vagy a zenekar tiszteletbeli vendégkarmesterével, Kobajasi Kenicsiróval.

A gyerekek az új évadban is lehetőséget kapnak arra, hogy megismerkedjenek a klasszikus zene szépségével és a kamarazene örömével, ezeknek a programoknak a részleteiről is a zenekar megújult honlapján lehet bővebben olvasni.