Ismét gitárfesztivált rendeznek Szegeden

Ismét gitárfesztivált rendeznek Szegeden

Világsztárokkal és fiatal tehetségekkel is találkozhat a közönség a Szegedi Nemzetközi Gitárfesztiválon, amely csütörtökön este a francia Florian Larousse és Podhorszky Gábor koncertjével kezdődik. Erről tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Az immár tizenötödik alkalommal megszervezett zenei rendezvényen olyan neves művészek adnak esténként az egyetem zeneművészeti karának Fricsay-termében koncertet, mint a berlini születésű Nora Buschmann, a számos nemzetközi versenyt megnyerő, spanyol Andrea González, a hazai művészek közül pedig Zoltai Döme, Sidó Zsombor vagy Csáki András.

A legnagyobb érdeklődésre a fesztivál vasárnapi zárókoncertjén, az IH Rendezvényközpontban számítanak, ahol a közelmúltban elhunyt Paco de Lucia előtt tisztelnek vérpezsdítő flamenco zenével. A gálaest sztárvendége Pusztai Antal lesz, aki a fesztivál alapítása óta állandó szereplője a rendezvénynek, amelyen minden alkalommal sikert aratott.

A Pavlovits Dávid gitárművész-zeneszerző által 1999-ben alapított fesztiválhoz minden második esztendőben nemzetközi gitárverseny kapcsolódik, melyen fiatal – idén 1984 után született – tehetségek mérik össze tudásukat. Az idei megméretetésre több mint húsz – a magyar mellett szerb, szlovén, belorusz, román, horvát, mexikói és malájziai – induló érkezett. A verseny fődíja egy értékes koncertgitár, valamint fellépési lehetőség számos jelentős hazai és külföldi koncerten.

A fesztivál ideje alatt délelőttönként és kora délután neves művészek – a fellépők mellett Arnóth Balázs, Roth Ede, Rasko Radovic, Podhorszky Gábor, Eötvös József, Bozóki Andrea és Pavlovits Dávid – tartanak mesterkurzusokat.