Budapesti felvétellel ünnepel a híres zenész

Budapesti felvétellel ünnepel a híres zenész

Egy magyar felvétellel szórakoztatja rajongóit Keith Jarrett dzsesszzongorista.

Keith Jarrett 2020. május 8-án lett 75 éves, ebből az alkalomból Answer Me – Live in Budapest címmel új kislemezt jelentetett meg kiadója, az ECM Records. A felvételt a muzsikus 2016-os koncertjén rögzítették a budapesti Müpában.

Keith Jarrett 2007-ben, majd 2016-ban is szólókoncertet adott a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Az utóbbi előadás a jelek szerint a művész számára is meghatározó élmény volt, hiszen a koncerten rögzített mű megjelenésével ünnepli születésnapját.

A magyar felmenőkkel is rendelkező Jarrett – anyai nagyapja magyar – kezdetben Miles Davis, Art Blakey és Charles Lloyd együtteseiben zenélt, hogy aztán saját útját járva kialakítsa összetéveszthetetlen stílusát. Amerikai együttesében Dewey Redman szaxofonos, Charlie Haden bőgős és Paul Motian dobos, míg európai kvartettjében Jan Garbarek, Palle Danielsson és Jon Christensen voltak a partnerei. Jack DeJohnette dobossal és Gary Peacock bőgőssel alapított triója pedig új magaslatokig emelte a három hangszer együttműködését. Keith Jarrett The Köln Concert című lemeze a dzsessztörténet legnagyobb sikerű, milliós példányszámban elkelt szólózongora-felvétele.

Kapcsolódó cikkek