A Joy Division első EP-je újra megjelenik a lemezboltok napján

A Joy Division első EP-je újra megjelenik a lemezboltok napján

Joy DivisonÚjra kiadják vinylen a legendás manchesteri posztpunk zenekar, a Joy Division első EP-jét. A négyszámos An Ideal for Living című anyag az idei lemezboltok napján (Record Store Day), április 19-én jelenik meg.

A vinylt 7500 példányban adja ki az amerikai Rhino Records, és a lemezboltok napján világszerte több mint harminc országban, mintegy ezer boltban fogják fogalmazni. A Joy Division bemutatkozó anyaga eredetileg 1978-ban jelent meg a zenekar saját kiadásában bakeliten, előbb kislemez majd nagylemez méretben. Most vadonatúj borítóval lesz elérhető, a zenei felvételekről idén januárban új masztert készített Frank Arkwright, az ismert hangmérnök a londoni Abbey Road stúdióban – olvasható a Joy Division Facebook-oldalán közzétett kommünikében. A négy korai Joy Division-szám – Warsaw, No Love Lost, Leaders of Men és Failures – CD-n 1988-ban jelent meg először, a Substance című kislemezgyűjteményen. A Joy Division 1977 és 1980 között létezett manchesteri együttes, amelynek hatása a mai napig érezhető számos európai és amerikai együttes zenéjén. A csapat (Ian Curtis – ének, szövegek; Bernard Sumner – gitár; Peter Hook – basszusgitár; Stephen Morris – dob) hangzását a sötét tónusú, lüktető zene, Hook szokatlan basszusdallamai és Morris sokszínű dobjátéka mellett a Martin Hannett producer által kreált zörejek alakították, és Curtis hideg és komor éneke, irodalmi mélységű, elgondolkodtató szövegei tették teljessé.

A zenekar két stúdióalbumot készített (Unknown Pleasures – 1979, Closer – 1980) a Factory Recordsnál, a második már Ian Curtis halála után jelent meg, az epilepsziás rohamokkal küzdő 23 éves énekes 1980 májusában felakasztotta magát, egy nappal azelőtt, hogy a Joy Division amerikai turnéra indult volna. A megmaradt három tag nem sokkal később New Order néven folytatta tovább. Peter Hook tavaly márciusban fellépett az A38 hajón The Light elnevezésű zenekarával és Joy Division-számokat játszott. Az An Ideal for Living című Joy Division EP a lemezboltok napján, április 19-én jelenik meg újra. A nehézségekkel küszködő független lemezboltok fennmaradása érdekében 2007 óta rendezik meg a Record Store Dayt, mindig április harmadik szombatján. A kezdeményezés az Egyesült Államokból indult, és legfontosabb velejárója, hogy erre a napra számos ismert régi és új előadótól jelenik meg összesen több száz különleges vinyl (bakelit) kis- és nagylemez ritka felvételekkel. Magyarországon is több bolt vesz részt a Record Store Day-en.

Kapcsolódó cikkek