Skultéty Lászlónak az egyházközség a helyi lakosok és a település leghíresebb szülöttének tisztelői állítanak szobrot közadakozásból. A huszár közel három méter magas lovas szobra a hegyesmajtényi templom kertjében tavaly épített új síremléken áll majd, annak leleplezésére egy szombaton délelőtt tíz órakor kezdődő ünnepélyes szertartás keretében kerül sor.
A katona földi maradványainak kihantolása és azok elszállítása diplomáciai szóváltást eredményezett Magyarország és Szlovákia között, ennek során a magyar Külügyminisztérium azt nehezményezte, hogy a szlovák fél előzetesen nem tájékoztatott ilyen irányú terveikről. Az újratemetésre végül katonai tiszteletadással, a magyar és a szlovák hadsereg magasrangú képviselőinek részvétele mellett került sor, tavaly június 27-én.
Peter Badzgon, Hegyesmajtény plébánosa a szoborállítással kapcsolatban elmondta, bár annak ötlete már korábban megfogalmazódott, a tervet csak az újratemetést követően, tavaly augusztusban véglegesítették, a szobrot pedig nemrégiben fejezték be. Az MTI érdeklődésére hozzátette: ugyancsak az elmúlt hetekben helyezték vissza Skultéty László síremlékére azt az – immár helyes feliratú – magyar nyelvű emléktáblát, amelyet eredetileg az újratemetéskor helyeztek ki s amelyen akkor több helyesírási hiba és nyelvtani elírás is olvasható volt. Skultéty László síremlékén négy – a katona rövid életrajzát megjelenítő – emléktábla van, ezek közül egy szlovák, egy magyar, egy német egy pedig angol szöveget tartalmaz.