A koncert után a két fiatal művész úgy nyilatkozott, nagyon jól érezték magukat, különösen azért, mert a magyar kultúrát is megmutathatták, hiszen rengeteg hazai mű is szerepelt a koncerten. Hozzátették,
amennyiben 1-10-es skálán kellene pontozni az aznap esti játékukat, 11-est adnának maguknak, annyira kiemelkedően jól sikerült minden.
Az idén ötéves tévéműsor, a Virtuózok, mely évről-évre klasszikus zenei tehetségek tucatjait fedezi fel, egy olyan magyar találmány, amelyre felfigyelt a nagyvilág is. Nemcsak magát a műsorformátumot szeretné több ország is átvenni, de a felfedezett magyar fiatalok is egyre több felkérést kapnak külföldön és hazánkban is.
Magyar gyerekek példátlan komolyzenei sikerei külföldön
Boros Misi, a műsor első évadának Kicsik korcsoportját 11 évesen megnyerő csodagyerek tavaly ilyenkor negyvenezer ember előtt játszhatott az Asia Music Festival-on Kínában, Sencsenben. Balázs-Piri Soma pedig, aki mindössze 5 éve tanult zongorázni akkor, amikor 2018-ban megnyerte korcsoportját a Virtuózokban, nemrég Plácido Domingóval Szegeden, azt követően pedig Londonban léphetett fel az Egyesült Királyság legrégebb óta fennálló kamarazenekarával, a London Mozart Players-szel.
A műsorban felfedezett tehetségek sorozatosan nyerik a külföldi versenyeket, s kapnak felkérést a klasszikus zene olyan fellegváraiban fellépni, mint a New York-i Carnegie Hall, a Miami Kravis Center, a svájci Tonhalle, és hosszan lehetne folytatni a sort.
A műsor tehetségeiből Szüts Apor művészeti vezetésével megalakult Virtuózok Kamaraegyüttes októberben Dublinban lépett fel, novemberben pedig kanadai koncertturnéra indul, melynek során jelentős ottani koncerttermek vendégei lesznek, a magyar Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Decemberben a Virtuózok Londonban léphetnek majd fel a Covent Gardenben, a Londoni Magyar Kulturális Központ – Balassi Intézet meghívására.
Virtuózok Jubileumi Ünnepi Hangverseny: 5 év legnagyobb felfedezettjei
December 30-án a Müpában nagyszabású gálahangversenyt adnak a régi kedvencek, a tehetségkutató eddig nyertesei. Fellép többek között Boros Misi, a közönség egyik legnagyobb kedvence, Gertler Teo, 12 éves hegedűvirtuóz, Balázs-Piri Soma zongorista, Abouzahra Amira hegedűs, mindketten korcsoportjuk legjobbjai voltak, Lugosi Dániel Ali klarinétművész, a Virtuózok első fődíjasa, Beke Márk harsonás, szintén abszolút győztes, és a vietnámi származású operaénekes közönségkedvenc, Ninh Đuc Hoáng Long.
Ezen az estén mutatkoznak be először egy előadáson a tehetségkutató Kamara Virtuózok című ötödik évadának felfedezettjei, köztük a három döntős csapat: a nyertes TanBorEn Trió, a Flautica fuvolaegyüttes, valamint Sárközy Lajos és zenekara.
A koncert művészeti vezetője Szüts Apor zongoraművész-zeneszerző-karmester, aki maga is a Virtuózok tehetségkutatóban tűnt fel és futott be azóta szép karriert. Sztárvendég a világ egyik legismertebb Éj Királynője, a Kossuth-és Liszt-díjas Miklósa Erika operaénekes és a világhírű Cantemus Gyermekkórus.
Virtuózok Jubileumi Ünnepi Hangverseny
Időpont: 2019. december 30.
Helyszín: Müpa, 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.
Jegyek kaphatók: a helyszínen és a jegy.hu-n