Megvan az új vezető

Megvan az új vezető

Kovács János lesz az MR Szimfonikusok vezető karmestere a 2014-2015-ös évadban - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Kommunikációs Igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

Kovács János megbízatása 2014 augusztusától 2015. július 31-éig szól. Mint felidézték, az MR Szimfonikusokat 2011 és 2014 között Vajda Gergely vezette, aki a jövő évadban a zenekar első vendégkarmestereként folytatja munkáját. Kovács János Liszt-, Kossuth- és Bartók-Pásztory-díjas érdemes művész, a Magyar Állami Operaház első karmestere vendégkarmesterként korábban több ízben nagy sikerrel dolgozott már az MR Szimfonikusokkal – írták a közleményben.

Kovács János 1951. augusztus 14-én született Budapesten. A Zeneművészeti Főiskolát 1973-ban végezte el, Kóródi András és Simon Albert tanítványa volt. 1973 óta tagja a Magyar Állami Operaháznak, 1979 és 1981 között három nyáron át a Bayreuthi Ünnepi Játékokon zenei asszisztensként dolgozott. 1987 és 1990 között az Operaház vezető karmestere, 2003-ban és 2006-2007-ben megbízott főzeneigazgatója, 2007 őszétől első karmestere.

Rendszeresen fellép valamennyi jelentős magyar zenekar koncertkarmestereként. Első karmestere volt a Szlovén Filharmonikusoknak, 1992 óta a Tokiói Filharmonikusok állandó vendégkarmestere, 1998 óta első vendégkarmestere. Számos európai városban fellépett vendégkarmesterként, az Operaház társulatával Berlinben és Londonban, a Nemzeti Filharmonikusokkal többek között Németországban és Brazíliában turnézott. 2001-től a Budapesti Filharmóniai Társaság első karmestere.

A Liszt Ferenc-díjat 1985-ben, az érdemes művészi címet 1996-ban, a Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat 2007-ben kapta meg, 2004-ben Gundel Művészeti Díjjal is kitüntették. 2001-ben a komolyzenei műfajok tolmácsolásában kimagasló értéket képviselő, nemzetközi hírű karmesteri működéséért, a zenekari munka tökéletes föloldásáért a zene szellemében, példaértékű művészi tevékenysége elismeréseként vehette át a Kossuth-díjat.