Még nem tudni, kié lesz a rangos elismerés

Még nem tudni, kié lesz a rangos elismerés

A vártnál egy héttel később, október 13-án jelenti be a Svéd Akadémia, hogy ki kapja idén az irodalmi Nobel-díjat.

A 18 tagú testület egyik tagja, Per Wästberg az AP amerikai hírügynökségnek pénteken elmondta, hogy az akadémia szeptember utolsó előtti csütörtökjétől kezdve négyszer tanácskozik – mindig csütörtökönként – a nyertes kiválasztásáról. Idén az első őszi ülésük a szokásosnál későbbre, szeptember 22-re esett, így az utolsó, negyedik egyeztetést, amelyet már a bejelentés követ, október 13-án tartják.

A Nobel-díjakat az október 3-ával kezdődő héten jelentik be Stockholmban, hétfőn az orvosit, kedden a fizikait, szerdán a kémiait. A szokásos menetrend szerint október 6-án kellett volna ismertetni az irodalmi kategória nyertesét, bár a Svéd Akadémia soha nem közli előre a bejelentés időpontját. Október 7-én Oslóban közlik, hogy ki kapja a Nobel-békedíjat, október 10-én pedig a közgazdasági emlékérem kitüntetettjét jelentik be. A tudományos kategóriákban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia dönt a díjazottakról, az irodalmiban pedig a svéd nyelv ápolására életre hívott Svéd Akadémia. A békedíjat a norvég parlament egy öttagú bizottsága ítéli oda.