Százmillió forintos festmény érkezett Salgótarjánba

Százmillió forintos festmény érkezett Salgótarjánba

Titokzatos szigetCsontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című alkotásával bővült pénteken a december közepétől Salgótarjánban látható időszaki kiállítás.

A százmillió forintra becsült kép Gulácsy Nő virággal című képének helyére kerül – közölte Shah Gabriella, a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum igazgatója az MTI-vel. A Kovács Gábor magángyűjteményéből származó több mint harminc, Salgótarjánban látható festmény a 19. századi, európai léptékű magyar festőművészek munkáin keresztül a modern festészet születésébe nyújt bepillantást – közölte a művészettörténész múzeumigazgató, Shah Gabriella. Hozzátette: március 22-ig láthatja a közönség a gyűjteményben szereplő festményeket, mások mellett Munkácsy Mihály, Benczúr Gyula, id. Markó Károly, Barabás Miklós, Székely Bertalan, Lotz Károly, Mednyánszky László és Gulácsy Lajos festményeit a nógrádi megyeszékhely múzeumában.     A Csontváry-képnek valójában főszerepet szántak a tárlaton, ugyanis Csontváry a gácsi patikája megvásárlását követően Nógrád megye szellemi életének fontos alakjává vált. A Titokzatos sziget azonban a nyitásra még nem állt rendelkezésükre. A magyar festők tárlata nagy népszerűségnek örvend, a decemberi nyitás óta jelentősen nőtt a múzeumlátogató turisták és iskolás-csoportok száma Salgótarjánban.