Sajtóinformációk szerint egy 3-5 méter magas színpadelemről zuhant le Jegercsik Csaba színművész.
A darabot színpadra vivő PS Produkció közölte, a 348. előadáson a színpadon történt baleset körülményeit és okát vizsgálják, a rendőrség felvette a jegyzőkönyvet.
“Jegercsik Csaba színművészt, aki több mint 300 alkalommal játszotta a szerepet, kórházba szállították, megfelelő orvosi ellátást kap”
– írták.
Kitértek arra is, hogy az előadást a Vámpírok bálja társulatának döntése alapján végül megtartották. Arra a kérdésre azonban nem válaszoltak, hogy a hétvégére tervezett további négy előadást is megtartják-e. Az MTI a baleset kapcsán megkereste a Vígszínházat is. Úgy reagáltak: a PS Produkció saját szakemberekkel dolgozott, a Vígszínház pedig “most is, mint minden házbérlésnél” ügyeletet biztosított a bérlő részére. A szerződés szerint minden felelősség a bérlőt terheli – hangsúlyozták.
“A Vígszínház jobbulást kíván Jegercsik Csabának! Bízunk abban, hogy mihamarabb felépül, és ehhez minden támogatást megkap”
– írták.