Először ítélték amerikai szerzőnek a Man Booker-díjat

Először ítélték amerikai szerzőnek a Man Booker-díjat

Az amerikai Paul Beatty vehette át kedd este Londonban a Man Booker-díjat. Ő az első amerikai író, aki a világ egyik legrangosabb irodalmi elismerésében részesült.

Az 54 éves Beatty a “The Sellout” című regényéért kapta az 50 ezer font (csaknem 18 millió forint) pénzjutalommal és azonnali nemzetközi irodalmi hírnévvel is járó kitüntetést, amelyet Kamilla cornwalli hercegnő, Károly brit trónörökös hitvese adott át a Guildhallban, a londoni pénzügyi központ, a City elöljáróságának fényűző palotájában.

A díjazott mű keserű, abszurdba forduló szatíra egy Los Angeles-i fekete fiatalemberről, aki szűkebb hazájában megpróbálja visszaállítani a szegregáció és a rabszolgaság intézményét.

Amanda Foreman zsűrielnök indoklása szerint a 298 oldalas kötet a mai amerikai idők krónikása, és áttapos minden létező társadalmi tabun. “Az olvasó egyszerre érzi úgy, hogy keresztre feszítik, és közben csiklandozzák” – érzékeltette a mű szélsőséges érzelmi végletességét a Man Booker zsűrielnöke.

Foreman hangsúlyozta, hogy a döntnökök négy óra alatt, de végül egyhangúlag ítélték az idei Man Booker-díjra érdemesnek a Columbia egyetem tanárának könyvét.

A jelöltek végső listáján Beatty mellett a brit Deborah Levy (Hot Milk), a szintén brit Graeme Macrae Burnet (His Bloody Project), az amerikai Ottessa Moshfegh (Eileen), az apai ágon magyar származású, kanadai-brit állampolgárságú David Szalay (All That Man Is), és a kanadai Madeleine Thien (Do Not Say We Have Nothing) szerepelt.

Az 1968-ban alapított, először 1969-ben odaítélt Booker-díjat a Booker élelmiszeripari és nagykereskedelmi vállalat támogatásával hozták létre. A cégnek – neve ellenére (book: könyv) – semmi köze nem volt a könyvkiadáshoz.

A díj főszponzora 2002 óta a Man Group nevű befektetési tanácsadó és alapkezelő csoport, amely azonban megtartotta az elismerés eredeti támogatójának nevét is; innen a jelenleg használatos Man Booker elnevezés.

A díjat annak idején azzal a céllal alapították, hogy az angol nyelvterület prózaírói is részesüljenek a francia Goncourt-díjhoz hasonló tekintélyű elismerésben.

A kitüntetést korábban Nagy-Britannia, Írország és a Nemzetközösséghez tartozó országok szerzői kaphatták meg. Ezt a földrajzi megkötöttséget azonban tavalyelőtt eltörölték, és azóta már csak az a feltétel, hogy a díjazott művet angolul kell megírni, és a könyvnek meg kell jelennie Nagy-Britanniában.

A Nemzetközi Man Booker-díjat, amellyel kétévente jutalmazzák – nemzetiségtől függetlenül – egy-egy kortárs író teljes munkásságát, tavaly Krasznahorkai László magyar írónak ítélték oda.

Kapcsolódó cikkek