Új könyv a kommunista diktatúráról

Az ötvenes évek kommunista diktatúrájában játszódik Hajdu Gábornak, az MTI egykori miskolci tudósítójának nagyregénye, amelyet a szerző halála után húsz évvel adtak ki gyermekei.

A kötet szerdai bemutatóján Hajdu Gábor gyermekei felidézték, hogy édesapjuk idén lenne 80 éves, az ő emlékére adták ki a regényt, amelynek kéziratára az író, újságíró hagyatékában bukkantak rá annak idején. A kötet valójában egy családregény, amely arról szól, hogyan fonja át, majd teszi tönkre az ötvenes évek kommunista diktatúrája a benne élő családok életét, hogyan alakítja az emberek sorsát. A Nászcsók Káintól című regény a miskolci önkormányzat támogatásával, magánkiadásban jelent meg.

A kötet bemutatóján elhangzott, hogy Hajdu Gábornak nyolc kötete jelent meg életében, főleg novellák és szociográfiák. A helyi irodalmi életben a Kelet Irodalmi Alkotócsoport tagjaként tevékenykedett húsz éven át, előbb az Észak-Magyarország című Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilap, majd az MTI helyi tudósítója volt éveken át. Hajdu Gábor a közéletben is részt vett, alapító tagja volt a MDF miskolci szervezetének.