Szombathelyen mutatják be Schrammel Imre életművét

Szombathelyen mutatják be Schrammel Imre életművét

A szombathelyi múzeumi negyed tervéhez igazodva a volt Éva-malomban helyezik el a Kossuth-díjas keramikusművész, a nemzet művészének életművét, melyet az alkotó szülővárosának ajánlott fel.

“Az állandó kiállítás céljára kiszemelt, a helyiek körében Éva-malomként ismert műemléki épület felújítása 280 millió forintos európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósul meg, a közbeszerzési eljárást lefolytatva november 10-én megkötötték a szerződést a kivitelezővel”

– közölte a szombathelyi városháza kommunikációs vezetője.

Kéner Balázs hozzáfűzte, a kivitelezési munkálatok a szerződés szerint egy évig tartanak majd, a projekt célja hogy méltó körülményeket teremtsen a gyűjtemény elhelyezéséhez és bemutatásához.

A közlemény szerint a Szombathelyi Képtár, az ISEUM és a Schrammel gyűjteménynek helyet adó Éva-malom a fejlesztést követően összekapcsolódó turisztikai attrakciót jelent majd, ezt jelzi az ISEUM és az Éva-malom közötti kerítés megbontása, az épületek közötti átjárhatóság megteremtése.

A tervek szerint a Schrammel-gyűjtemény megtekintésére érkező látogatókat az ISEUM épületében fogadják, ott válthatnak majd jegyet az állandó kiállításra. Az egykori Éva-malom épületébe új főbejáraton keresztül érkeznek a látogatók.

Az épület homlokzatán a legszembetűnőbb változás az lesz, hogy a korábbi főbejárat műmárvány burkolatát lebontják, helyette egyedi, kézzel készített darabokból téglafalat építenek. A szakemberek szerint az új homlokzat mind az eredeti műemléki épület stílusába, mind a városképbe jobban illeszkedik majd. Hangsúlyozták, hogy a fejlesztés az épület külső és belső felújításával, kiállítóterek létrehozásával teremti meg a feltételeket az életmű bemutatására, a kiállítóterek mellett, azokhoz kapcsolódva kialakítanak egy műhelyt és egy megfelelő méretű raktárt is. A kiállítótérben speciális világítási rendszert szerelnek fel.

Októberben jelentették be, hogy 1,4 milliárd forintos beruházással megkezdődik a Szombathelyi Képtár felújítása is.