Örülhetnek a gyerekek

Örülhetnek a gyerekek

Négy új bemutatót tart a 2019/2020-as évadban a debreceni Vojtina Bábszínház. Erről beszélt a teátrum igazgatója, művészeti vezetője a pénteki évadnyitó társulati ülésen.

Asbóth Anikó kiemelte, a szórakoztatás mellett a hagyományok ápolását is kiemelt feladatuknak tekintik, a ma emberéhez szóló üzeneteket korszerű bábszínházi formában mutatják be.

A következő évad műsoráról szólva közölte, a repertoár fókuszában továbbra is a népmesék állnak, amelyekkel a gyermekeknek életstratégiákat, mintákat, eligazodási pontokat szeretnének felmutatni.

Szeptemberben mutatják be A csizmadia, a szélkirály és a nyúlpásztor esete című darabot, amelyet Nagy Orsolya írt és Markó Róbert rendezett. Kolozsi Angéla A libapásztorlány című meséjét Kuthy Ágnes rendezésében láthatja majd a közönség, a Papucsszaggató királykisasszonyok című előadást pedig a bábszínház igazgatóhelyettese, a Játszószínház művészeti vezetője, Láposi Terka állítja színpadra. Az Óriásölő Margaret című darabot írója, Gimesi Dóra rendezi majd.

A színház műsoron tartja a következő évadban a többi között az Aranyszőrű bárány, A virágot tépő lány, a Csúnyakislány és a Sárig kicsi csikó című nagy sikert aratott előadásait.

Láposi Terka közölte, a Vojtina Bábszínház az évadban rendhagyó életmű-kiállítással tiszteleg majd a 95 éve született Kemény Henrik bábművész előtt.

Komolay Szabolcs alpolgármester (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: a színház magas színvonalú művészi munkája jól illeszkedik a város kulturális programjához, amelynek fő jellemzői a hagyomány és az innováció. A teátrum már nemcsak szakmai műhely, hanem képzési központ is – emelte ki, utalva arra, hogy a Debreceni Egyetem akkreditálta a felsőfokú bábpedagógus képzést, amelynek gyakorlati centruma a bábszínház lesz. Komolay Szabolcs az intézmény régóta tervezett felújításáról elmondta: továbbra is arra a kormánydöntésre várnak, amely jóváhagyja a Vojtina Bábszínház teljes körű rekonstrukcióját is tartalmazó komplex városi programot.

A teátrum vasárnap tartja szokásos évadnyitó családi rendezvényét. Az Idesüss a figurásra! című programsorozatra a Nagytemplom mögötti Emlékkertben várják az érdeklődőket.

Kapcsolódó cikkek