fotó: pixabay.com

Ő győzött a IV. Nemzeti VERSenyen

Ő győzött a IV. Nemzeti VERSenyen

A budapesti Ledő Barnabás nyerte meg a IV. Nemzeti VERSeny döntőjét, amelyet a hét végén rendeztek meg 25 versmondó részvételével a Nemzeti Színházban. Erről tájékoztatták a szervezők vasárnap a médiát.

A verseny célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű bemutatása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a kulturális identitás erősítése volt, kiemelt figyelemmel a rendszerváltoztatás 30. évfordulójára és a közéleti költészetre, valamint Ady Endre és Weöres Sándor évfordulós költők életművére.

A 20 éves Ledő Barnabás mind az animációs videoklipjét (Weöres Sándor: Kísértet), mind a versmondását tekintve a legjobbnak bizonyult. A második helyezett az erdélyi Borszékről érkezett Elek Ágota, míg a harmadik a 14 éves szegedi Szirmai Marcell lett.

A VERSeny védnöke a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila volt, aki a Kaposvári Csiky Gergely Színház nyitó díszelőadásának rendezőjeként videoüzenetben köszöntötte a résztvevőket. A döntő zsűrijében a VERSeny főszervezője, Lutter Imre versmondó-művész mellett Söptei Andrea és Bakos-Kiss Gábor színművészek, Kiss László rendező és Szabó László kommunikációs szakember foglaltak helyet.

A Magyar Versmondók Egyesületének rangos elismerését, a Ki viszi át a Szerelmet díjat Szabó László kommunikációs szakember a színház, a versmondó előadóművészet innovatív útjainak kereséséért, a versek társadalmi rangjának növeléséért és Szennik Éva szervezési és kommunikációs szakember a színház, a versmondó előadóművészet pedagógiai és társadalmi szerepének erősítéséért vehette át.

A Ki viszi át a Szerelmet életműdíjat Debreczeni Tibor drámapedagógus kapta, a versmondás, a színjátszás művészeti-kulturális támogatásáért, valamint a drámapedagógia hazai alapjainak megteremtéséért.