Gyulai Almásy-kastély Látóközpont, forrás: http://www.gyulaikastely.hu/

Igen népszerű a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

Igen népszerű a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

A kétszázötvenezredik látogatóját fogadta csütörtökön a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont. A Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium osztálykiránduláson lévő pedagógusát Görgényi Ernő polgármester (Fidesz) és Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója köszöntötte.
A szerencsés látogatót, Felnagy Krisztián matematika-történelem szakos tanárt a városvezető és az igazgató a látogatóközpontba szóló “örökbelépővel” lepte meg, amivel élete végéig térítésmentesen tekintheti meg a kastélyt.

A pedagógus ezen felül a Gyulai Várba, az Erkel Ferenc Emlékházba, a Ladics-házba és a Kohán Képtárba, valamint a Gyulai Várfürdő teljes területére szóló páros belépővel gazdagodott, továbbá a Gyulahús Kft. ajándékcsomagját vehette át.

Görgényi Ernő polgármester szerint a vidéki múzeumok, kiállítóhelyek között rendkívül magasnak tekinthető a gyulai Almásy-kastély látogatószáma.

“Nemrégiben ünnepelték a látogatóközpont megnyitásának harmadik évfordulóját, a vendégek száma évről-évre nő. A kiállítóhely, az állandó tárlat és az épületegyüttes műemléki rekonstrukciója az eltelt időszakban számos elismerést kapott”

– tette hozzá.

Dombi Ildikó a kétszázötvenezres látogatószámot “nagy büszkeségnek” nevezte, szerinte az eredmény országos viszonylatban is elismerésre méltó. Emlékeztetett, a vonatkozó kormányrendelet alapján a Gyulai Várba kiránduló iskolás csoportok részére a vonatos utazás díjtalanul valósítható meg.

Kapcsolódó cikkek