A jubileumi szemlén 19 vármegye 19 településének színjátszócsoportja, valamint három Kárpát-medencei társulat adja elő az elmúlt hónapokban készült produkcióit.
“Vígjátékok, vidám stílusgyakorlatok, mesejátékok és népi színművek, valamint Molnár Ferenc és Móricz Zsigmond klasszikus műveinek színpadi feldolgozásai is szerepelnek a programban”
– hangzott el a szombati megnyitón.
Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára kiemelte, a Pajtaszínházi Program hozzájárulhat ahhoz, hogy a vidéki, kisebb településekről megmutatkozó tehetségeket a jövőben akár a hazai nemzeti színházak jeles művészeiként ismerhesse meg a közönség.
A helyettes államtitkár fontos sikernek nevezte, hogy a programban résztvevő településeken erős közösségek jöttek létre. A magyar színházi élet egy csodálatos felépítmény: egy gyönyörű, óriási piramis, amelyre minden magyar embernek büszkének kell lennie – fogalmazott Vidnyánszky Attila, a házigazda Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, majd kiemelte, ez a “piramis” akkor egészséges, ha az alapján lévő falusi, amatőr és iskolai színjátszókörök minél gazdagabban, minél szélesebb skálán működnek.
“A magyar kultúra napjához kapcsolódó Pajtaszínházi Szemle olyan különleges és fontos esemény, egy “felemelő ünnep”, amelyből nincsen sok a világon”
– jegyezte meg Vidnyánszky Attila.
Nagy Edina, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője elmondta: a 2014-ben indult Pajtaszínházi Szemle igazi mozgalommá vált, melynek szívét és lelkét a valódi amatőr színjátszóközösségek adják, melyek elhivatottsága, kreativitása és összetartása az egész társadalom számára példaértékű.
“Az elmúlt évtized során megközelítőleg 200 településről csatlakoztak a Pajtaszínházi Programhoz közösségek”
– tette hozzá Nagy Edina.
A X. Pajtaszínházi Szemlén többek között a Bács-Kiskun vármegyei Foktő, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Harsány, a Csongrád-Csanád vármegyei Röszke, a Somogy vármegyei Hedrehely, a Tolna vármegyei Hőgyész, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Szakoly, valamint a Zala vármegyei Türje színjátszócsoportjai vesznek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet tájékoztatása szerint a Pajtaszínház Programot 2014-ben indította az intézet a Magyar Teátrumi Társasággal együttműködve mintaprogramként, olyan településeken, amelyeken korábban ugyan működött színjátszókör, ám ez az évek során elhalt, azonban a lehetőséget látva sokak részéről erős szándék mutatkozott a színjátszó hagyományok felelevenítésére, megőrzésére.
A megalakult amatőr színjátszóközösségek számára egy olyan élményközpontú tanulási színteret teremtett a program, melyben komplex művészeti és közösségformáló cselekvésen keresztül juthattak el a csoportok egy-egy színpadi előadás létrehozásáig.
A társulatok munkáját a Magyar Teátrumi Társaság színész és drámapedagógus mentorai segítik, végigkísérve az alkotói folyamat minden állomását az első ötleteléstől és tervezéstől a próbákon át egészen a premierig. A szemle a pajtaszínházi műfaj hagyományai és a magyar kultúra napja előtti tisztelgés is egyben.