UNICEF-gyereknapot rendeznek

Művészettel a gyermekekért címmel rendez gyermeknapot szombaton az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) a budapesti Szépművészeti Múzeumban.

A rendezvényen alkotóműhely, fotókiállítás, babakészítés, ókori minták alapján történő ékszerkészítés és tárlatvezetések is várják az érdeklődőket. A gyerekeknek szóló tárlatok azt mutatják be, hogy mivel játszottak a régi korok gyerekei, hogyan öltözködtek, milyen lehetett az ókori Egyiptom gyerekszemmel, valamint hogyan ábrázolják a gyermekeket a képzőművészetben – közölte a szervezet az MTI-vel. A program célja, hogy a gyermekek és szüleik közelebb kerüljenek a művészethez, azon keresztül pedig a gyerekjogokhoz és a fejlődő világ gyermekeinek problémáihoz. A múzeumba való belépés és a programokon való részvétel a gyerekek számára 14 éves korig ingyenes. A Szépművészeti Múzeum az aznapi bevételből az UNICEF céljainak megvalósítását segíti.

Az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány és a Szépművészeti Múzeum stratégiai megállapodásának eredménye, hogy közös rendezvényekkel és különböző adománygyűjtési akciókkal hívják fel a figyelmet a világ legkiszolgáltatottabb gyermekeinek helyzetére. Az együttműködés első állomása a szombati rendezvény.