Shaun Choo szingapúri zongoraművész a Pesti Vigadóban

Shaun Choo szingapúri zongoraművész a Pesti Vigadóban

Shaun Choo

A 22 éves művész számos nemzetközi verseny, köztük a 2010-ben megrendezett IV. Budapesti Nemzetközi Chopin Zongoraverseny győztese. Rendszeres fellépő Ázsiában és Európában, nagysikerű koncerteket adott Chopin szülővárosában, Zelazowa Wolában, Varsóban és Duszniki-Zdrójban is, Magyarországon 2013-ban játszott az Óbudai Társaskörben és a miskolci Zenepalotában. A Vigadóban adandó vasárnapi koncertjén egy-egy Bach-Busoni-, Schubert- és Rahmanyinov-művet, majd öt Chopin-darabot mutat be – derül ki a versenyt szervező Ferenczy György Alapítvány közleményéből. A VI. Budapesti Nemzetközi Chopin Zongoraversenyt június 22. és 28. között rendezik meg a zuglói Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolában. A versenyen 28 országból 84, köztük 24 magyar résztvevő mutatja be művészi felkészültségét a hét országból érkezett, tízfős nemzetközi zsűri előtt. A pénzdíjakon kívül a győzteseknek koncert-felajánlást tett többek között a varsói Chopin Intézet és a Duszniki-Zdrójban tartott nemzetközi Chopin-fesztivál, Magyarországon pedig a Miskolci és a Debreceni Egyetem zeneművészeti kara.