Pénteken kezdődik a 42. FEST Belgrádban

Pénteken kezdődik a 42. FEST Belgrádban

Pénteken kezdődik Belgrádban a 42. FEST nemzetközi filmfesztivál, amelynek mottója: "Nem minden fekete-fehér". Ezt írta kedden a Magyar Szó című újvidéki napilap.

A belgrádi filmszemlén 75 alkotást mutatnak be, idén főleg az orosz és a skandináv filmekre helyezik a hangsúlyt.

A korábbi évektől eltérően idén nem a cannes-i filmfesztivál győztes alkotása nyitja a fesztivált, hanem egy szerb film, a Top je bio vreo (Forró volt az ágyú). Az Arany Pálmát 2013-ban elnyerő Adéle élete 1-2. fejezet sem marad ki azonban a programból, Abdellatif Kechiche alkotása a fesztivál zárófilmje lesz.

A belgrádi mustrán Roman Polanski, Woody Allen, Wes Anderson, Jim Jarmusch, Andrzej Wajda és Lars von Trier produkcióit is vetítik, emellett nagy az érdeklődés a március 2-i Oscar-gálán is főszerepet játszó alkotások iránt.

Február 28. és március 9. között a FEST főprogramjában Martin Scorsese A Wall Street farkasa című életrajzi drámáját, Alfonso Cuarón kétszereplős Gravitációját, David O’Russell Amerikai botrányát, Jean-Marc Vallée Mielőtt meghaltam című életrajzi drámáját és Steve McQueen 12 év rabszolgaság című, 9 Oscar-díjra jelölt, megrázó filmjét is megtekintheti a belgrádi közönség.

A szerb fővárosba érkezik Wes Anderson A Grand Budapest Hotel című vígjátéka. Bemutatják a 87 éves Andrzej Wajda legújabb filmjét is, amely a Nobel-békedíjas Lech Walesának, az egyik legjelentősebb lengyel politikusnak az életéről szól. Lars von Trier nagy botrányt kavaró A nimfomániás című erotikus filmjének mindkét részét levetítik. Öt év után pedig Jim Jarmusch is visszatér a FEST-re Only Lovers Left Alive című alkotásával.

Magyar film nem szerepel a 42. FEST-en, de chilei, japán, izraeli, kínai, orosz, azerbajdzsáni, norvég és svéd alkotás igen, ahogy a volt Jugoszlávia tagországainak produkciói is.