Ha szereti a néptáncot, ezt ne hagyja ki

Ha szereti a néptáncot, ezt ne hagyja ki

A szeptemberben nyíló, megújult Budai Vigadóba hirdette meg új bérletes előadásait a Magyar Állami Népi Együttes a 2018/2019-es évadra.

A Táncról táncra szabad bérlet keretében az együttes kilenc, repertoáron levő darabjából négyet választhatnak az érdeklődők. Látható lesz többek között a Naplegenda, a Szarvasének, a Kodály-emlékév tiszteletére tavaly bemutatott Tánckánon és a Kárpátalja néphagyományát feldolgozó Megidézett Kárpátalja című folklórműsor is – közölte a Hagyományok Háza. A repertoárban szerepel még a Mátyás király Budapesten, Az örök Kalotaszeg, az Aranyba táncolva, az Apám ablakából az ég és a Földön apám fia volnék című műsor is.

A Magyar Állami Népi Együttest választotta a 2018/19-es évad együttesének a Müpa, így az évadban három bemutatót is tarthatnak a Fesztiválszínházban. A Mátyás király-emlékév tiszteletére válogatás műsort állítanak össze, a Liszt Ferenc munkássága által ihletett Liszt-mozaikok című új produkciót októbertől láthatja a közönség. Decemberben betlehemes előadás, jövő májusra pedig ismét egy hiánypótló antológia készül, ezúttal a Délvidék magyar és nemzetiségi hagyományos zenéjét és táncait gyűjtik egy csokorba az alkotók. 

A Magyar Állami Népi Együttes bejárja a Kárpát-medencét és a nagyvilágot is, a napokban tértek haza prágai útjukról és szeptemberben Oroszországban turnéznak. Eközben az együttes zenekara különleges zenetörténeti időutazásra készül: a Zeneakadémián lesz hallható októberben a Bartókék Bécsben című, a Monarchia régi és új stílusú katonadalait, a velünk élt nemzetiségek népzenéjét felvonultató hangverseny. A teljes program a Hagyományok Háza honlapján megtekinthető.